Hál’ istennek, a japánoknak tényleg fogalmuk sincs arról, mi is az a kiskapu. Amikor másfél óra buszozás után – a végén a busz egy parkolóban forgolódott húsz percen át, mintha szórakozásból akadálypályát teljesítene – megérkeztem, a bebocsátásnál persze mutogatták a listát, kérték a visszaigazolt foglalást. Amíg a többiekkel bíbelődtek az önkéntesek, egy határozott oldal-, majd három egyenes lépéssel már benn is voltam, s boldogan dugtam a fejemet a hőmérsékletet ellenőrző kütyü elé, kortyoltam kötelességszerűen a velem lévő flakonból, azt bizonyítva, hogy nem veszélyes anyag van nálam.
A folytatás ismert. Szilágyi Áron harmadszorra is olimpiai bajnok lett. Csodás, ráadásul hús-vér este volt, személyes kapcsolattal, emberi gesztusokkal a buborékban, avagy falanszterben. A bajnokok csak a főbejáraton közlekednek. Hozzájuk olykor azért kiskapun át is el lehet jutni.
Hazafelé először is magyar kollégámmal úgy ünnepeltünk, hogy levettük a buszon a maszkot. Senki sem emelt kifogást. A falanszter lobogóját még a japánok is kelletlen viselik.
Másodszor hazai ízekkel. Otthonról hozott tasakos leves, műanyag edényből kanalazva. Ritka fogás…
Szilágyi Áronnak, reméljük, ennél azért ízletesebb ünnepi vacsora dukált.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!