„Kövessétek a régi nagy legendák útját!” Fekete alapon, fehér betűkkel írta az alábbi üzenetet a B-közép a Puskás Arénába kifeszített molinóra. Zengett a stadion, amikor pályára vonultak a csapatok, és hangos volt a füttyszó is, amikor az angol játékosok a Black Lives Matter mozgalomnak áldozva térdre borultak a kezdő sípszó előtt. Nem volt ebben semmi meglepő, korábban a saját szurkolóik is kifütyülték őket.
„Kövessétek a régi nagy legendák útját!” 1953 novemberében, az évszászad mérkőzésén még nem voltak efféle előjátékok, viszont a magyar válogatott 6:3-ra legyőzte Angliát. Az Aranycsapat kezdőjét azóta is kívülről fújják kicsik és nagyok. Marco Rossi csapata még messze van ettől, bár a nyári Eb-n jó irányba folytatta útját. Azért nem árt még gyakorolni a neveket, az angolok ellen a Gulácsi – Kecskés, Orbán, Szalai A. – Bolla, Kleinheisler, Schäfer, Fiola – Sallai, Szalai Á., Szoboszlai tizenegyet küldte a pályára az olasz mester.
Az Eb-n látott alapcsapathoz képest három poszton volt részben kényszerű változtatás: Botka, Lovrencsics, Nego és Nagy Ádám helyét Kecskés, Bolla és Szoboszlai vették át – utóbbi persze nem pont Nagy feladatait ellátva, a középpálya közepén Kleinheislerre és Schäferre hárult nagyobb feladat.
Az angolok felállása (Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – Phillips, Rice – Sterling, Mount, Grealish – Kane) csak egy helyen változott az Olaszország ellen elveszített, júliusi Eb-döntőhöz képest, de az, hogy Grealish került Trippier helyére, nem volt minőségi romlásnak nevezhető. Ellenben támadóbb szellemet feltételezett, de ebből és a magyar Eb-hősök hiányából sem érződött semmi az első félidőben.
Az angolok birtokolták többet a labdát, amely hetven százalékban az ő lábaikon forgott, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, Gulácsinak egyszer sem kellett védenie.
A magyar csapat egy-egy gyors megindulásból próbált veszélyt teremteni, de ezúttal nem sikerült egy akciót sem olyan hibátlanul végigvinni, mint Fiolának és Sallainak a franciák ellen az Eb-n. A legnagyobb magyar lehetőség a 40. percben adódott, ám Szoboszlai jócskán a bal felső fölé lőtt egy ígéretes szabadrúgásból.
A Rossi-csapat fegyelmezetten zárta a területet az első félidőben, a második elején viszont – ahogy mondani szokás – az „öltözőben maradt”. Előbb a teljes magyar keretnél értékesebb, 120 millió euróra tartott Kane került ziccerbe, de ekkor Gulácsi még mentett. Az 55. percben már ő is tehetetlen volt, amikor az angolok elmentek a bal szélen, és a középen üresen maradt Sterling passzolt a magyar kapuba.
Nem telt el tíz perc sem, máris két gólt volt az Eb-ezüstérmes előnye, Szalai Attila eladta a labdát, ami után Sterling jobb oldali beadása után ezúttal Kane tette fel az i-re a pontot. A harmadik angol gól pedig Gulácsi kezéről csorgott a kapuba Maguire fejese után. Teljesen szétesett Marco Rossi csapata.
Innentől csak az angolokon múlt, hogy mekkora lesz a különbség a két együttes között. Újabb ziccert is rontottak, de a hajrában Rice négyre növelte az angol gólok számát. A két magyar cserejátékos, Varga Kevin és Sallói Dániel révén egy kicsit éledezett a csapat, de a szépítés nem jött össze. A magyar válogatott legutóbb a 2016-os Eb nyolcaddöntőjében, Belgium ellen szenvedett ilyen nagy arányú vereséget, akkor szintén 4-0-ra kapott ki.
„Kövessétek a régi nagy legendák útját!” Első lépésnek az is elég, ha visszatalálunk az Eb-n bejárt úthoz.
Vb-selejtező, I csoport: Magyarország–Anglia 0-4 (0-0), Puskás Aréna, jv.: Cüneyt Çakır, gólszerzők: Sterling (55.), Kane (63.), Maguire (69.), Rice (87.).
