A korábbi csodált, ma is szemrevaló játékos ügynökként darázsfészekbe nyúlt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Dobi Edina az előző évtized ünnepelt röplabdázója volt; nem csak a játéktudása okán. Ma már ügynökként dolgozik, ő próbálja egyengetni az egyik magyar tehetség érthetetlenül kacskaringós útját – többek között a magyar válogatottba. A korábbi center messze nincs jó véleménnyel a magyar szövetségről.

Magyar Nemzet
2021. 11. 08. 9:19

Mivel Nagyváradon nevelkedett, Romániában regisztrálták, felnőtt szinten azonban nem volt ott válogatott. Éveken át Nyíregyházán játszott, szeretett volna a magyar válogatottban szerepelni, de Dobi Edina szerint a szövetség ennek érdekében messze nem mozgatott meg minden követ.

– Én csak bizakodni tudok abban, hogy igen, de ennek az esélye most nem sok. Az FIVB legfelső vezetésétől próbáltam, próbálok segítséget kérni. Ez a folyamat jelenleg is tart. De most nagyon őszinte leszek: én az Eliza helyében már elgondolkodtam volna azon, hogy akarok-e egyáltalán abban a válogatottban játszani, amely nem tesz meg mindent azért, hogy ott játszhassak… Mármint a szövetség nem tesz meg, mert a nemzeti együttes tárt karokkal várná őt. Eliza azonban kitart emellett, hogy egyszer neki is szól a pályán a himnusz – mondta a kusza ügyről.

A teljes interjú az Origón olvasható.

Borítókép: Dobi Edina ma már ügynökként dolgozik (Fotó: Origó/Csudai Sándor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.