Csak az volt a kérdés, hány góllal üti ki ellenfelét a Győr

A várakozásoknak megfelelően magabiztosan nyerte meg az újonc Kastamonu elleni összecsapását a Győr női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában. Az ötszörös BL-győztes magyar csapat 37-20-ra győzött hazai pályán, és százszázalékos teljesítménnyel áll a B csoport élén.

Magyar Nemzet
2021. 11. 13. 19:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem volt sok félnivalója a Győrnek a Kastamonu elleni találkozója előtt, hiszen a magyar csapat az egyetlen a mezőnyből, amely az idényben eddigi összes mérkőzését behúzta a Bajnokok Ligája csoportkörében. Török ellenfele fordított utat járt be, újoncként az első hat fordulóban pont nélkül maradt.

A két együttes közötti osztálykülönbség a győri mérkőzés első pillanataitól kezdve megmutatkozott, ugyanakkor a Kastamonu az első félidő közepéig tartotta magát, és tizenhat perc elteltével mindössze kétgólos hátrányban (8-6) volt az ötszörös BL-győztes magyar csapattal szemben. Ezután azonban beindult a győri henger, és a 6-0-s hazai gólsorozat után csak az volt a kérdés, hány találatig jut el a szünet előtt Ambros Martin együttese. A játékrész végén tízzel ment a hazai gárda. (19-9)

A második félidőre sem vett vissza a Győr, s bár az 51. percben sérülés miatt elveszítette a nap legeredményesebb játékosát, az egymaga tizenegy gólig jutott Jovanka Radičevićet, a mérkőzés utolsó tíz percében tovább hizlalta az előnyét, végül 37-20-ra diadalmaskodott. A magyar csapat természetesen megőrizte a helyét a B csoport élén, és önbizalomtól duzzadva vághat neki a szerdai, Ferencváros elleni bajnokijának. Utóbbi szintén győzött szombaton a BL-ben.

Bajnokok Ligája, csoportkör, B csoport:

Győri Audi ETO KC–Kastamonu (török) 37-20 (19-9)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.