időjárás 5°C Virgil 2022. november 27.
logo

Korábban még nem volt ilyen rangos verseny Magyarországon

Magyar Nemzet
Forrás: Tourdehongrie.hu
2022.01.27. 13:22
Korábban még nem volt ilyen rangos verseny Magyarországon

Eddig 2021-ben indult a legtöbb elitcsapat a Tour de Hongrie, a magyar kerékpáros körverseny történetében: tavaly nyolc WorldTeam érkezett hozzánk. A szervezőbizottság azonban csütörtökön bejelentette, hogy idén kilencedikként a holland Team DSM is leadta a nevezését, így rekordot döntünk. S így a 2022-es viadal májusban minden idők legrangosabb mezőnyű magyar körversenye lesz.

A Team DSM hat esztendős német „légióskodás” után visszatért a holland bejegyzéshez. A csapat jogelődje 2005-ben még holland–japán együttműködésben, Shimano-Memory Corp néven alakult meg, s a prokontinentális klub holland bejegyzéssel kezdte meg működését. Az új sor vezére egy szezon erejéig a német Stefan Schumacher volt, aki pályafutása során nyolc körversenyt is meg tudott nyerni. Következtek a Skil-Shimano-évek, a holland csapat 2008-ban és 2009-ben is nagyokat dobott a Párizs–Nizzán, ennek köszönhetően 2009-ben meghívást kapott a Tour de France-ra. 2011-ben a klub új üstököse, a német Marcel Kittel szakaszt is tudott nyerni a Vuelta a Espanán, mindhiába, az együttes elveszítette főszponzorát. Az összeomlás helyett feltámadás következett: 2012-ben ismét szabadkártyát kapott a csapat a Tour de France-ra, sőt, ősszel a Vueltára is, amelyen már két új gigásszal, a holland Tom Dumoulinnal és a német John Degenkolbbal „támadott”, utóbbi öt szakaszgyőzelemmel mutatkozott be, ő nyerte a madridi befutót is.

Innen már egyenes út vezetett a legnagyobbak közé: a klub – Team Argos-Shimano, Team Giant-Shimano, Team Giant-Alpecin, Team Sunweb, majd Team DSM néven – 2013 óta WorldTeam, megannyi világsikert elérve. 2013-ban Kittel négy szakaszt nyert a Touron, 2015-ben Degenkolb megnyerte a Milánó–San Remót és a Párizs–Roubaix-t is, 2016-ban Dumoulin nyert két etapot is a francia körön, egy évvel később ugyanő megnyerte a Giro d’Italiát és az időfutam-világbajnokságot is. 2018-ban Dumoulin a Touron és a Girón is „ezüstérmes” lett, és 2020-ban ismét a Girón és a Touron is villogtak a német csapat legjobbjai: az ausztrál Hindley második, a holland Kelderman pedig harmadik lett az olasz körverseny összetettjében, a francia körversenyen pedig a svájci Hirschi egy, a dán Soren Kragh Andersen pedig két szakaszsikert is elért.

Az együttes tavaly – méghozzá egy frissen érkezett nagyágyú, a francia menő, Romain Bardet hathatós közreműködésével – nyolc győzelemig jutott, ebből hármat a Vuelta szakaszain gyűjtött be. A Team DSM is először szerepelt a Tour de Hongrie versenyén, és olasz légiósa, Alberto Dainese a második etapon majdnem emlékezetessé tudta tenni a bemutatkozást, centiméterekkel maradt le a szakaszgyőzelemről.

Tavaly a Balatonfüred és Nagykanizsa között szakaszon nem sokon múlt a DSM-siker, alul Dainese, középen a szakaszgyőztes belga Jordi Meeus (Bora-hansgrohe):

Fotó: Tuba Zoltán

A Team DSM erre a szezonra nemcsak országot váltott, alaposan megváltozott a kerete is, tizenegyen távoztak és – eddig – nyolcan érkeztek. Ami a klub szurkolói számára nagy hír: öt esztendő után visszatért az egyesülethez a német John Degenkolb, aki annak idején számtalan nagy sikerrel járult hozzá a csapat hírnevének emeléséhez. Azt még nem tudjuk, hogy a csapat mely versenyzőit dobja be a Tour de Hongrie-ra.

A 43. Tour de Hongrie versenyére 2022-ben május 11. és 15. között kerül sor, várhatóan huszonnégy csapat részvételével.

A 2022-es Tour de Hongrie-ra már benevezett csapatok:

Movistar Team (spanyol, WorldTeam)

Israel-Premier Tech (izraeli, WorldTeam)

Team Jumbo-Visma (holland, WorldTeam)

Lotto Soudal (belga, WorldTeam)

Trek-Segafredo (amerikai, WorldTeam)

Bahrain-Victorious (bahreini, WorldTeam)

Team BikeExchange Jayco (ausztrál, WorldTeam)

Bora-hansgrohe (német, WorldTeam)

Team DSM (holland, WorldTeam)

Drone Hopper-Androni Giocattoli (olasz, ProTeam)

Uno-X Pro Cycling Team (norvég, ProTeam)

Borítókép: A Team DSM már javában készül a szezonra (Forrás: Twitter/Team DSM)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.