Három és fél perc telt el a mérkőzésből, amikor a holland válogatott részéről Brigitte Sleeking belőtte az első gólt, amire Gurisatti Gréta két találattal válaszolt az első negyedben. A magyar válogatott remekelt a neves ellenfél ellen a második játékrészben, három góllal elhúzott tőle, de a hollandok a szünet előtt emberelőnyeiket kihasználva visszazárkóztak, így 5-3-nál fordultak a felek.
A második félidőt a vendégek kezdték jobban, Sleeking újra betalált, majd többpercnyi magyar gólcsendet megtörve Garda Krisztina vette be a hollandok hálóját, ezután Faragó Kamilla és Rybanská Natasa is eredményes volt. 8-5-ös magyar vezetésnél kezdődött az utolsó negyed, amelyet végül elveszített válogatottunk, de a győzelem ennek ellenére sem csúszott ki a kezéből, 11-9-es végeredménnyel ért véget a meccs.
– Két dolognak örülhetünk – kezdte értékelését az M4 Sport kamerái előtt Bíró Attila. – Az egyik a győzelem, amit persze nem kell magyarázni, a második pedig a fiatalok teljesítménye. Faragó Kamilla és Dömsödi Dalma kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Ez biztató jel a jövőre nézve. Van még néhány hasonló korú játékosunk, bízom benne, hogy ők is hasonló teljesítményt nyújtanak majd, ha lehetőséget kapnak. Persze, voltak hiányosságok, amiken még dolgozni kell – tette hozzá a szövetségi kapitány.
Női Világliga, európai selejtező, 2. forduló:



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!