A Zorya Londonsk elnevezésű ukrán portál még február 28-án posztolta a meghökkentő bejegyzést, ami arról tanúskodik, Jurij Vernidub, a moldovai futballcsapat, a Sheriff Tiraspol ukrán mestere beállt az ukrán hadseregbe. (Élethosszig tartó állást föladva, hiszen a klub az ősszel története legnagyobb sikerét érte el, amikor 2-1-re legyőzte a Real Madridot, méghozzá a saját pályáján.)
Az 56 éves edző éppen a portugál Braga elleni, idegenbeli visszavágóra készült, amikor értesült az orosz támadásról. A BBC péntek hajnalban interjút készített vele, helyesebben közölte Vernidub monológját, amit valóban fölösleges kérdésekkel megszakítani, a tréner szavai önmagukért beszélnek.
„A fiam múlt hét csütörtökön 4.30-kor hívott fel Bragában azzal, hogy az oroszok megtámadtak minket. Egyből tudtam, hogy hazatérek Ukrajnába harcolni. Hazarepültünk és leszálltunk a romániai Jászvásáron. Péntek este a csapat többi tagjával busszal elutaztam a Dnyeszteren túli Tiraszpolba, és szombat reggel indultam Ukrajnába. Vasárnap jelentkeztem a seregbe. Tiraszpolból tizenegy órán át tartott az út Odesszán, Kirovgradon, Krivij Rihen, majd Zaporozzsján keresztül ukrajnai otthonomig, de nem mondhatom, hogy nehéz volt.
Nem akarok hazudni. Amikor hazaértem, sok meglett férfit láttam elhagyni az országot. Ha visszajönnek, boldog leszek. Úgy tudom, a családjukkal Moldovába, Romániába mentek. A környékünkről sok férfi távozott... Harkovból, Zaporizzsjából, Luhanszkból, Donyeckből. Abban a pillanatban megértettem, hogy én nem tehetem ugyanezt. Azt mondtam magamnak, amint hazaérek, megyek és jelentkezem a hadseregbe.
A hozzám közel állók megpróbáltak visszatartani. A feleségem, a gyerekeim, az unokáim. Erős voltam, és köszönöm a feleségemnek, hogy támogatott. Ismer engem. Ha meghozok egy döntést, nem változtatok rajta. Elmehettünk volna Moldovába, és ez a lehetőség még mindig nyitva áll a gyerekeim, a feleségeik, az unokáim előtt. De én és a feleségem biztosan itt maradunk.
A legsúlyosabb harcok úgy 120 km-re zajlanak attól, ahol vagyunk. De úgy döntöttem, hogy minden rendben van. Nem félek. Fiatalon én is teljesítettem a kétéves kötelező sorkatonai szolgálatot. Igaz, sportolói egységben szolgáltam. Két hónapig elméleti oktatásban részesültünk, majd megtanultuk a fegyver kezelését. Régen volt. Mégsem jelent gondot a lőfegyverek használata. A körülöttem lévő közösség őrült. Jó értelemben persze. Nagyon jó, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek. Különböző karakterek vannak. De egységesek, barátságosak és nagyon motiváltak. Mindent megosztunk egymás közt. Ebből a szempontból jó a helyzet. Az is jó, hogy sokan szerettek volna velem fényképezkedni. Itt találkoztam az egyik unokaöcsémmel, de általában nem tudom, ki van itt és ki nincs. A bátyám elmúlt 60 éves. A legkisebb fiam az egészségügyi állapota miatt nem harcolhat. A legidősebb fiam nincs itt, mert ragaszkodtam hozzá, hogy otthon maradjon – két kisgyermeke van. Ha szükség lesz rá, biztosan eljön, nincs kétségem.
Nem árulhatom el, mi a feladatom a hadseregben. Most utasítást kapunk. Minden percben készen állunk arra, hogy odamenjünk, ahová vezényelnek. Még nem használtam a fegyverem, de készen állok rá. Bármikor.
Nem értem Putyint és köreit. És nem tudom megérteni azokat az oroszokat, akik nincsenek ellene. Megértem, hogy sok orosz állampolgár nem érti, mi történik. Oroszországban a dolgokat egészen másként mutatják be. Azt mondják, hogy felszabadítanak minket. De mitől? Azt mondják, fasiszták vagyunk, nácik... Nem is találom a szavakat, hogy leírjam, mit csinálnak.
Civil otthonokat támadnak, de azt mondják, hogy a katonai infrastruktúrát rombolják le. Hazudnak. Nincs kétségem afelől, hogy Ukrajna megnyeri ezt a háborút. Nem tudok másra gondolni. Ebben biztos vagyok. Láttam, hogy ez a tragédia nemzetként egyesített bennünket.
Tisztelem Volodimir Zelenszkijt. Nem számít, mit mondanak róla. Rá szavaztam. Az emberek bohócnak hívták, de megmutatta, hogy igazi vezető. Ő őszinte. Ő is követett el hibákat, de normális, hogy mindenki hibázik. El tudom képzelni, milyen nehéz egy országot vezetni. Nem kétlem, hogy jó ember. Van egy elnökünk, aki helyesen fog cselekedni. Hiszek benne. Szerintem csak akkor lesz béke, ha nyerünk.
Úgy gondolom, hogy Oroszország követeléseit lehetetlen elérni. Nem állunk le. Szükség van párbeszédre, de nem fogunk eleget tenni az ultimátumuknak.
Látjuk, hogy tárgyalások zajlanak, és remélem, lesz elég eszük ahhoz, hogy megállítsák ezt a háborút. Először is remélem, nem halnak meg többé gyerekek és nők. Ez a legfontosabb.
Szeretnék köszönetet mondani Európa többi részének a támogatásukért. Nagyon sok gyerek és nő menekült más országokba. Mindenkinek köszönöm a támogatást. Tudom, hogy ők maguk is nehéz választás előtt állnak. Azt hiszem, belátják, hogy jelenleg Ukrajna az egész kontinens védőpajzsa.
Még mindig gondolok a focira. A foci az életem. Gyerekkorom óta. Profi játékos voltam, aztán edző lettem. Biztos vagyok benne, hogy továbbra is az maradok, és trófeákat fogok még nyerni.
Hihetetlen volt, amikor legyőztük a Real Madridot. Február 14-én kezdtem aggódni. A játékosok folyamatosan azt kérdezgették, miért vagyok olyan szomorú. Történt velem valami? Azt mondogattam, hogy semmi baj, de hamarosan lesz valami. Azt mondták, hogy nem fog, de éreztem, hogy valami készül.
Néhány játékos felhívott a Sherifftől, hangüzeneteket is kaptam. A családom, a gyerekeim felől érdeklődtek. Március 1-jén a Sheriff rangadót nyert a bajnokságban. Az edzőkollégáktól is kaptam bátorító szavakat.”
Motivál, amikor a focira gondolok. A foci az életem. Remélem, ez a háború nem tart sokáig. Nyerünk, és visszatérek szeretett munkámhoz.
Borítókép: Jurij Vernidub még a partvonalon. Azóta benne van a sűrűjében (Fotó: AFP)
