Ha Kanada és csapatsport, akkor mindenki a jégkorongra gondol. Éppen ezért hihetetlen elismerés, hogy a Panama elleni teljesítménye után a Bayern München húszéves kanadai labdarúgóját, Alphonso Daviest nem sportágbeli elődhöz, hanem egyenesen a hokilegendához, Wayne Gretzkyhez mérik.
A magyar idő szerint csütörtök hajnalban aratott 4-1-es kanadai siker kulcsfontosságú lehet, hiszen Kanada ezzel előzte meg Panamát, és jött fel a közvetlen vb-kvalifikációt érő harmadik helyre az észak- és közép-amerikai zóna (CONCACAF) selejtezőjében. A juharlevelesek a meccs elején hátrányba kerültek, a második félidőben viszont Davies elveszettnek látszott labdát szerzett meg, majd góljával átvette a vezetést Kanadának.
Davies libériai szülők gyermeke, s bár ötéves kora óta Kanadában élt, az állampolgárságot csak 2017-ben kapta meg, alig néhány héttel az Arany-kupa – az észak- és közép-amerikai zóna kontinenstornája – előtt. Ha pedig már ott lehetett, akkor tizenhat és fél évesen duplával mutatkozott be a viadalon Francia Guyana ellen, ezzel ő lett az első, 2000-es években született labdarúgó, aki felnőtt világversenyen betalált.
2018-ban a Bayern München játékosa lett, ahol rendszerint balhátvédként számolnak vele. Nemzeti csapatában viszont Davies a klubbeli elődjének is tekinthető David Alabához hasonlóan sokkal támadóbb jellegű feladatokat kap, és egyelőre úgy néz ki, hogy húszévesen is elbírja a terhet, hogy a válogatottat a hátán vigye egészen Katarig.
Davies mellett akad még egy-két ismert labdarúgó a kanadai válogatottban: a huszonegy esztendős Jonathan David francia bajnok lett a Lille-lel, a harmincegy éves Junior Hoilett pedig komoly Premier League-tapasztalattal rendelkezik. Kanadában mégis az a felfogás, hogy a már most az ország valaha volt legjobb labdarúgójának tartott Daviesen áll vagy bukik, hogy a válogatott 1986 után ott lehet-e ismét a világbajnokságon. (Akkor Mexikóban Kanada pont nélkül esett ki a csoportjából, a juharlevelesek ellen aratta Magyarország máig utolsó győzelmét vb-meccsen.)