Ugyanakkor a 4:40-en belüli idő jelentős előrelépés ahhoz képest, hogy Hosszú március elején még 4:56,99-et úszott 400 vegyesen Mexikóban, ami akkor aggodalomra adhatott okot.
A 32 éves világklasszis visszavonulásáról hiába pletykáltak, ő maga kijelentette, hogy még nem tervezi befejezni a pályafutását, és a világ első úszója szeretne lenni, akinek 100 érme van világversenyeken (jelenleg 96 van neki).
Idén nyáron Budapest rendezi a világbajnokságot, majd Róma az Európa-bajnokságot, így akár már 2022-ban valóra válthatja Hosszú a legújabb célját. Annak ellenére, hogy a 2019-es vb óta nem láthattuk csúcsformában úszni, és a tavalyi tokiói olimpián nem állt dobogóra, még mindig a magyar válogatott vezéregyénisége, akitől nemcsak a szurkolók várnak sokat, hanem a szakma is.
– Hosszú Katinka minden olyan kívánsága teljesült, amit csak kért, és a felkészülésének sikerét szolgálta – nyilatkozta márciusban Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya, aki hozzátette:
Kívánom, hogy már a debreceni ob-n olyan időket mérjenek neki, amire csak csettinteni lehet, és arra következtetni, hogy a budapesti világbajnokságon sikerül kijavítania a tokiói bizonyítványát.
Az ob-t jövő héten, április 20. és 23. között rendezik Debrecenben, ahol Sós Csaba is felmérheti a június 18-án rajtoló budapesti vb előtt a magyar úszók, köztük Hosszú Katinka formáját.
Borítókép: Hosszú Katinka (Fotó: Mirkó István)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!