Nagelsmann nem fél attól, hogy kirúgják a Bayerntől

Nem várt kudarc érte a Bayern Münchent. A német rekordbajnok a negyeddöntő visszavágóján ugyan vezetést szerzett, de a Villarreal a 88. percben egyenlített és kiejtette az esélyesebb német csapatot a labdarúgó Bajnokok Ligjából. Julian Nagelsmann vezetőedző úgy fogalmazott, nem fél attól, hogy menesztik. A másik keddi meccsen a Real Madrid felejthetetlen meccsen vívta ki a továbbjutást a Chelsea ellen.

Magyar Nemzet
2022. 04. 13. 8:34
Forrás: AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Kiesés után előfordulhat, ez a dolgok rendje. De nem félek tőle, vannak ennél rosszabb dolgok is – felelte Julian Nagelsmann arra a kérdésre, tart-e attól, hogy a kudarc után menesztik a Bayerntől. A 34 éves vezetőedző szerint az első meccsen dőlt el a párharc, ami azért túlzás, hiszen a müncheniek a visszavágón bőven volt lehetőségük a fordításra. Némi szerencsével, egy megpattant lövéssel egyenlítettek, de a második félidőben helyzetek tömkelegét dolgozták ki, csak éppen mindegyik kihagyták, aztán a 88. percben jött a hidegzuhany, Chukwueze egyenlített, s a négy közé lőtte a Villarreal.

– Taktikailag és az intenzitást tekintve ez volt a legjobb mérkőzésünk az elmúlt hónapok során – folytatta a mosakodást Nagelsmann, akinek az első müncheni idénye a várakozások alatt alakul.

Thomas Müller is roppant csalódottan értékelt.

– Ha csak a mai teljesítményünket vesszük figyelembe, akkor simán tovább kellett volna jutnunk. Nagyon nehéz ezt elfogadni, nem tudom mit mondhatnék. Nagyon keserű élmény, hogy a végén kaptunk egy gólt és azzal kiestünk. Remekül játszottunk, élveztük a szurkolóink támogatását. Kellett volna lőnünk még egy gólt, de ez a bekapott találat nem volt benne a levegőben. Megérdemeltük volna a továbbjutást – okoskodott a 32 éves csatár.

Hisznek magukban a spanyolok

A spanyolok természetesen annál boldogabbak voltak.

– Óriási önbizalmat adott nekünk, hogy kiejtettük a Juventust a legjobb 16 között, és most egy újabb fantasztikus párharcon vagyunk túl. Már az első mérkőzésen megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek, a visszavágón pedig tökéletesen védekeztünk – értékelt Unai Emery, aki a Paris Saint-Germaintől és az Arsenaltől dolga végezetlenül távozott, de a Villarrealnál újfent bizonyítja, hogy napjaink egyik legjobb edzője.

A spanyoloknak megjött az étvégyuk és az önbizalmuk, ahogy arról két játékosuk nyilatkozata árulkodik.

– Ennél is többet akarunk. Képesek vagyunk bármelyik ellenfelünknek nagy problémákat okozni – mondta a meccs legjobbjának megválasztott Raúl Albiol.

– Nagyon boldogok vagyunk. Amióta összesorsoltak minket a Bayernnel, mindig azt mondogattuk magunknak, hogy képesek vagyunk legyőzni a német csapatot. A hitünknek és a csapategységünknek köszönhetjük, hogy sikerült is ezt teljesítenünk – így pedig Gerard Moreno értékelte a történteket, aki a gólpasszt adta a továbbjutást jelentő találat előtt.

A Villarreal 16 éve, a 2005–2006-os idényben már bejutott a BL elődöntőjébe (ahol aztán az Arsenal búcsúztatta). Ne feledjük, hogy a spanyol csapat az Európa-liga címvédője – az lenne ám a nagy sztori, ha egy év múlva a Bajnokok Ligájában jutna fel a csúcsra.

Az elődöntőben várhatóan a Liverpool lesz az ellenfele.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
Bayern München (német)–Villarreal (spanyol) 1-1 (0-0)
gólszerzők: Lewandowski (52.), ill. Chukwueze (88.)
Továbbjutott a Villarreal, 2-1-es összesítéssel.

Real Madrid (spanyol)–Chelsea (angol) 2-3 (0-1, 1-3, 2-3)
Gólszerzők: (80.), Benzema (96.), ill. Mount (15.), Rüdiger (51.), Werner (75.)
Továbbjutott a Real Madrid, 5-4-es összesítéssel.

Borítókép: nem érti, mi történt a Bayernnel (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.