Véget ért a top százas magyar játékos kálváriája

Balázs Attila felépült hosszan tartó sérüléséből, újra indul versenyeken, az a célja, hogy ismét bekerüljön a legjobb száz közé a világranglistán. A 33 éves magyar teniszező védett helyezésének köszönhetően főtáblás lesz a Roland Garroson, ahol szeretne meccset nyerni.

Magyar Nemzet
2022. 04. 23. 10:55
Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balázs Attila több hónapon, sőt több mint egy éven át kínlódott sérüléssel. Krónikus Achilles-ín-gyulladás miatt tavaly február óta nem játszhatott meccset, végül januárban vállalta a műtétet.

– Végre teljes edzéseket tudok végezni az utóbbi egy hónapban. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy százszázalékos vagyok, mert a százszázalékos formámat, úgy érzem, majd a versenyeken tudom újra megszerezni, de jól megy a tenisz – mondta az M1 aktuális csatornának a 33 éves teniszező. A közeljövő terveiről megjegyezte, egyelőre három challengertornán indul, Ostravában, Mauthausenben és Zágrábban, de a fő célja az, hogy egy hónap múlva a Roland Garroson úgy tudjon teljesíteni, ahogy azt elvárja magától.

Balázs Attila legjobb helyezéseként 2020 márciusában 76. volt a világranglistán. Jelenleg csupán a 242., de a sérülése miatt tizenkét versenyen védettséget élvezhet, így főtáblás lesz Párizsban. 

– Szeretnék egy hónap múlva ott olyan formában játszani, hogy akár meccset tudjak nyerni egy jó sorsolással – mondta a párizsi reményeiről.

Az elmúlt egy évben úszással, kerékpározással és kondizással próbálta magát edzésben tartani, de nemcsak fizikálisan voltak komoly nehézségei, mentálisan is nehéz volt – ahogy fogalmazott – viszonylag pozitívnak maradnia.

– Kezelések tömkelegén vettem részt, szerintem minden egyes kezelésen voltam, ami létezik. Végül idén januárban nem láttam más lehetőséget, rászántam magam a műtétre, ami, úgy érzem, jól sikerült – mondta bizakodva. A beavatkozás után nem olyan a lába, mint húszéves korában volt, de nincsenek fájdalmai, és ez a legfontosabb. Azzal számol, hogy az edzésekkel meg tudja alapozni a teljesítménye hatvan százalékát, a formája visszanyerésére pedig majd a versenyzéssel nyílik lehetősége.

– Úgy gondolom, tizenhat lehetőségem van arra, hogy pontokat gyűjtsek, ebből a tizenhatból szeretnék visszakerülni a top százba. Ehhez körülbelül 600 ATP-pontra van szükség. Nyilván ezzel lennék elégedett, ez a cél – szögezte le, hozzátéve, hogy a francia nyílt bajnokság után is szeretne minél több Grand Slamen játszani.

Borítókép: Balázs Attila több mint egy éve szerepelt legutóbb versenyen (Fotó: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.