Kulcsfontosságú esemény volt: a profi teniszezők viszonylag rövid távon sokkal magasabb pénzdíjakért játszhattak a nagy múltú versenyeken is, s függetlenedtek saját hazájuk szövetségétől.
Wimbledon viszont majdnem ötven évvel a bojkott után még mindig abból indul ki, hogy az országuk határozza meg az egyéni sportolókat. A teniszező bűnös, ha orosz vagy fehérorosz, akkor is, ha elítéli az ukrajnai háborút.
Az ATP és a nők hasonló szervezete, az 1973-as balhé után nem sokkal létrejött WTA rögtön felszólalt a wimbledoni döntés ellen, amely összesen tizenhét, egyesben top 100-ban jegyzett férfi vagy női játékostól tagadja meg a részvétel jogát. De a füves pályás Grand Slamet nem ezek a szervezetek, hanem a nevében is tizenkilencedik századi All England Lawn Tennis Club szervezi.
Márpedig egy elit klub tagjai nem közösködnek akárkivel. Ugyanaz a felsőbbrendűségi elv húzódik meg a döntés mögött, mint ami alapján az Augusta National Golf Club 1990-ig nem vett fel fekete bőrű, 2012-ig női tagot.
Nem szükséges taglalni, hogy ez ma mennyire elfogadhatatlannak minősül, a Georgia állambeli golfpálya azonban változatlanul sportága legnagyobb presztízsű helyszíne. Ahogy Wimbledon is az, még ha majdnem ötven évvel ezelőtt az elit klub tagjai nem feltétlenül a legőszintébben tapsoltak a csonka verseny két, vasfüggönyön túlról érkezett döntősének, a csehszlovák Jan Kodesnek és a szovjet Alex Metrevelinek. De az 1973-as torna az addigi második legnagyobb nézősereget vonzotta, és Wimbledon hírneve nem csorbult.
Úgy tűnik, a patinás torna szervezői joggal gondolják úgy: megtehetik, hogy néha ne legyen igazuk. S mivel a jelenkor éljátékosai közül egy-két érintett mellett egyedül Novak Djokovics szólalt fel a döntés ellen, idén Wimbledonnak minden bizonnyal még a bojkottól sem kell tartania.
