Lőw felidézte, hogy nagyon „turbulens időszakon” van túl, mert a Paris Saint-Germaintől nem önszántukból távoztak 2020 karácsonyakor, majd utána tavaly januárban találtak új csapatot, a Chelsea-t, amelynél belevágtak a munkába, majd sikeresen és jól tudtak dolgozni, ráadásul családilag is megtalálták a saját boldogságukat.
– Az érdeklődések többsége általában valós. Büszkeséggel tölt el, hogy Bundesligában érdekelt csapatok keresnek meg vezetőedzői posztra, mert ritka, hogy pályaedzőből úgy lépjen át valaki vezetőedzőnek, hogy rögtön a német első osztályban tudna átvenni egy csapatot – mondta Lőw, aki egyúttal kecsegtetőnek nevezte a lehetőségeket és ajánlatokat. „Ennek megvan az útja, meg kell kicsit érni rá” – tette hozzá.
A 43 éves szakember arról is beszélt, hogy úgy jöttek el Londonból, hogy már többször is beszéltek a klub új tulajdonosával, aki mindent megtesz, hogy pótolja a két biztos távozót, Antonio Rüdigert és Andreas Christensent. A Chelsea felkészülése júliusban kezdődik.
Lőw a Chelsea-vel tavaly Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyert.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!