– Kétségtelen, az volt a legveszélyesebb szituáció – mondta a Nemzeti Sportnak Dibusz Dénes. – Gyorsan kellett reagálni, Willi úgy érte el a labdát, hogy csak picit csúszott meg a fején, de szerencsére a közelembe jött, így reflexből védtem. Nem állított megoldhatatlan feladat elé, örültem, hogy ez volt a legveszélyesebb helyzet a kilencven perc alatt. Emellett még Harry Kane-nek volt egy fejese, amikor a labda a lécről vágódott vissza, ám ezen kívül nem tudtak komoly helyzetet kialakítani a kapunk előtt.
Dibusz három órát aludt az angolok legyőzése után
Magabiztosságot sugárzott a magyar labdarúgó-válogatott kapujában Dibusz Dénes, az angolok elleni 4-0-s siker alkalmával alig akadt dolga, a legnagyobbat akkor kellett védenie, amikor csapatársa, Willi Orbán egy mentési kísérletnél a kapujára csúsztatta a labdát.

Ahogy a többi játékos, úgy a ferencvárosi kapus sem sokat aludt a mérkőzést követő éjszaka, a találkozó után az öltözőben, a buszon és a repülőn is tartott az ünneplés.
Feldobódva szálltunk le hajnalban a gépről Budapesten, az éjszaka jó, ha két-három órát aludtam. Próbáltuk kiélvezni a győzelmet, szerintem még egyikünkben sem tudatosult, mekkora sikert értünk el, milyen történelmi tettet vittünk véghez. El kell telnie néhány napnak, hogy igazán elhiggyük, mi is történt velünk.
Kapus szemszögből kellemes este volt az angliai, Dibusz Dénesnek elsőtől az utolsó pillanatig koncentrálnia kellett, ám nem volt rá szükség, hogy több ziccerhelyzetben is tisztázzon.
– Nem az első mérkőzést hozzuk úgy, hogy az ellenfélnek kevés helyzete van. Ez természetesen megkönnyíti a kapus dolgát, hiszen nem arról van szó, hogy hat-hét ziccert kell védeni. Ha egyszer-kétszer ha odakerül az ellenfél, azt kell megoldani… – mondta a Nemzeti Sportnak a Ferencváros kapusa.
Borítókép: Dibusz Dénes lehúzta a rolót Angliában (Fotó: Nemzeti Sport)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kerkez Milos első liverpooli gólja után lecserélték a játékvezetőt – kövesse élőben!
A londoniak vezető góljánál is főszereplő volt a magyar játékos, a másik találat vitatott körülmények között született.

Nyolc perc alatt két sárgát kapott a magyar válogatott játékos, csapata ezt nem bírta el + videó
Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Edző és korábbi játékosa obszcén módon esett egymásnak a Serie A szuperrangadóján
Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.

Már nem veretlen, hanem nyeretlen a Paks, amit Bognár György örömmel aláír
Először szenvedett vereséget az NB I-ben a Paks a 2025/26-es idényben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk