A wimbledoni felnőttversenyek már az első héten véget értek a magyar teniszezők számára. A legjobb szereplés Udvardy Panna nevéhez fűződött, aki először legyőzte a tavalyi Roland Garros-elődöntős Tamara Zidanseket, majd meccslabdája volt a WTA-mezőny egyik legstabilabb játékosa, Elise Mertens ellen.
Nagy magyar siker! Udvardy Luca döntős Wimbledonban
A tizenhat éves Udvardy Luca a juniortorna elődöntőjében a másfél évvel idősebb Linda Klimovicovát győzte le.

Lehet, hogy a belga is döntőt vívhat idén Wimbledonban, a kínai Csang Suaj oldalán női párosban jutott a legjobb négy közé.
Az viszont már biztos, hogy az Udvardy családnak van finalistája a tenisz szentélyében!
Panna húga, a tizenhat éves Udvardy Luca hetedik kiemeltje a lány egyes főtáblának. A magyar teniszező azonban tovább is jutott annál, mint a kiemelés sejtette volna: bár a brit Daniela Piani, majd saját amerikai párostársa, Alexis Blokhina ellen is csak három szettben jutott tovább, a tizedik kiemelt Annabelle Xu és a papíron esélyesebb, harmadikként rangsorolt Nikola Bartunková ellen már nem veszített játszmát.
Már utóbbi, meglepetést jelentő eredmény előtt felhívta magára a juniorteniszt felügyelő Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) figyelmét, amely hivatalos honlapján foglalkozott a magyar lánnyal.
Panna mindig segít nekem, a meccseim előtt és után is mindig beszélünk. Korábban még sosem játszottam füvön, és Panna elmondta nekem, mennyire fontos a nyesés ezen a borításon. Mindig hasznos tanácsokat ad, igazi példakép számomra – hangsúlyozta nővére mentori szerepét Udvardy Luca.
A tehetséges magyar lány a pénteki elődöntőben Bartunková után ismét cseh ellenféllel, a 16. kiemelt Linda Klimovicovával mérkőzött. Az első szettet 6:3-ra nyerte meg Udvardy, a másodikat ugyanilyen arányban elveszítette.
A harmadik szettben azonban semmi esélyt nem adott a cseh lánynak, 6:0-s döntő játszmával Udvardy Luca jutott a wimbledoni döntőbe!
A magyar lány ellenfele a fináléban az első helyen kiemelt amerikai Liv Hovde lesz.
További Sport híreink
Wimbledon, lány egyes, elődöntő Udvardy Luca (magyar, 7.)–Klimovicová (cseh, 16.) 6:3, 3:6, 6:0 |
Borítókép: Udvardy Luca (Fotó: ITF/Daniel Kopatsch)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ismét gyászol a győri kézilabdázás, elhunyt a magyar vízilabdázókkal is sikeres szakember
A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.

Mohamed Szalahot megpofozták a rangadón, ő nem akárhogy reagált rá
Az Afrikai Nemzetek Kupája pénteki játéknapját egy korábbi győztes szövetségi kapitány halála árnyékolta be.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ismét gyászol a győri kézilabdázás, elhunyt a magyar vízilabdázókkal is sikeres szakember
A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.

Mohamed Szalahot megpofozták a rangadón, ő nem akárhogy reagált rá
Az Afrikai Nemzetek Kupája pénteki játéknapját egy korábbi győztes szövetségi kapitány halála árnyékolta be.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!