– Ez itt egy Eb, amire mindenki összekapja magát, én is azt érzem, hogy kezdem visszanyerni a lendületemet – nyilatkozta a vegyes zónában a szám magyar rekordere, Németh, aki egyéniben még üldözi az érmet nagy világversenyen a sorozatos negyedik, ötödik, hatodik helyezései után. – Arra hajtok, hogy dobogóra álljak 100 gyorson, de azért nem az éremmel álmodom. Az a baj, hogy évről évre sem lesz könnyebb a kihívás, úgyhogy lesz harc, az biztos.
Ebben a csatában Némethnek pedig immáron hazai riválisa is akad, hiszen a pillangókirály Milák úgy döntött, itt az ideje a gyorsúszás menőire is ráijesztenie. Rómában az első egyéni számát, ahogy ő fogalmazott, álmoskásan kezdte.
– Reggeli úszás volt, ilyenkor kicsit álmoskásabb az ember, de az a lényeg, hogy ott vagyok az elődöntőben, nem is érdekel, hogy hányadik helyen – tette egyértelművé Milák a rá jellemző kendőzetlen őszinteséggel, majd hozzátette: – Este sokkal könnyebb dolgom lesz, mert pihentebb leszek és olyankor jobban szeretek úszni.
A 100 gyors harmadik magyar indulója, Mészáros Dániel a 35. helyen kiesett.
A péntek délelőtti programban még a férfiak 200 méteres hátúszásában volt magyar érdekeltség, és itt mindhárman továbbjutási esélyekkel álltak rajthoz. Telegdy Ádám a számban olimpiai 5. és vb-6. helyezettként favoritnak számított, ám a budapesti vb-n megérkezett mellé Kovács Benedek is, aki júniusban nyolcadik lett a Duna Arénában. S akkor harmadikként a vegyesúszó Kós Hubert is beszállt a buliba.
Kovács magasra tette a lécet, mert új egyéni csúccsal megnyerte az első futamot. A második futam első helyét pedig Kós húzta be, megelőzve a harmadikként célba csapó Telegdyt, aki így óriási meglepetésre kiesett. Mindez ugyanis azt jelentette, hogy mindhárman a legjobb nyolcban végeztek az összesítésben, de egy nemzetből csak ketten kerülhettek be az elődöntőbe, amiről így Telegdy lemarad.