Edzőt és tulajdonost is eltiltottak, így rajtol az NBA-szezon

Magyar idő szerint ma hajnalban elkezdődött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2022/23-as idénye, amely a jövő júniusi döntővel ér majd véget. Több csapatnál, köztük a két tavalyi döntősnél, a Golden State Warriors és a Boston Celtics együttesénél is balhétól volt hangos a rajt előtti néhány hét: Steph Curry csapattársa bokszolt az edzésen, a bostoni edző, Ime Udoka a pályán kívül került bajba. Az egyik amerikai sportoldal azzal okozott felzúdulást, hogy csak a hatodik helyre sorolta az aktív játékosok listáján LeBron Jamest. A kosaras csapata, a Los Angeles Lakers nem tartozik a bajnoki cím esélyesei közé, a harminchét éves klasszis viszont egy korszakos csúcsot adhat át a múltnak.

2022. 10. 19. 5:45
Steph Curry
Stephen Curry Golden State Warriors Fotó: Europress/AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legtöbb idény előtti listán, már csak illendőségből is a címvédő Golden State Warriorst tartják a legnagyobb esélyesnek a 2022/23-as NBA-idény előtt. Az előző évtized legeredményesebb csapata két ínséges esztendő után tavaly ismét összeállt, Steph Curry immár statisztikailag is a liga történetének legjobb tripladobója, s végre Klay Thompson is egészséges.

A rajt előtti napokban azonban nem róluk, hanem a harmadik vezérről, a 2017-ben az év védőjének választott Draymond Greenről szóltak a hírek, aki két hete egy edzésen ököllel behúzott egyet csapattársának, Jordan Poole-nak.

Green néhány nap távollét, nyilvános bocsánatkérés és a csapat által kirótt büntetés befizetése után visszatért a kerethez, a Warriors részéről pedig mindenki – Poole-t is beleértve – igyekezett hangsúlyozni az eset jelentéktelenségét, ahogy azt is tagadták az együttes részéről megszólalók, hogy a pénz állna a konfliktus hátterében. Mindenesetre Poole azóta aláírta új négyéves, 140 millió dollárról szóló szerződését, a nyilvánvaló feszültség pedig baljós előjel lehet.

Ime Udoka és Robert Sarver nélkül

Nincs minden rendben a másik tavalyi döntős, a Boston Celtics háza táján sem, pedig a csapatnak extra motivációt jelent, hogy nyáron elhunyt legendája, a tizenegy NBA-bajnoki címével csúcstartó Bill Russell előtt méltóképpen tisztelegjen az idényben.

Hiába menetelt tavaly újonc vezetőedzőként egészen a fináléig a Celticsszel Ime Udoka, idén már nem ő irányítja a bostoni alakulatot. A döntés hátterében nem az előző idényben mutatott teljesítmény áll, hanem a szakember magánélete.

Ime Udoka Boston Celtics
Ime Udoka idén nem veszekszik a Celtics játékosaival. Fotó: Europress/AFP

Udokát szeptemberben az egész szezonra eltiltotta a Celtics vezetősége, amiért a belső szabályokba ütköző intim kapcsolatot folytatott a klub egyik női alkalmazottjával.

Az utódot, Joe Mazzulát hivatalosan csak ideiglenes edzőként nevezték ki, de a Celtics nem adott garanciát Udokának arra, hogy az egy év letelte után visszatérhet a csapathoz.

A tavalyi alapszakaszgyőztes Phoenix Sunsnál pedig egyenesen a tulajdonos hagyja ki eltiltás miatt az idényt. Robert Sarverre az NBA vezetősége szabta ki ezt a büntetést amiatt, ahogy beosztottjaival viselkedett: a bűnlajstromában káromkodások és női munkavállalókra tett helytelen megjegyzések is szerepelt, hogy másokat idézve többször elhagyta száját a feketék számára rendkívül sértő n betűs szó.

A már említett Draymond Green vagy éppen LeBron James (Los Angeles Lakers) és a phoenixi Chris Paul szerint túlságosan enyhe a tízmillió dolláros mellékbüntetéssel súlyosbított szankció, maga Sarver viszont azt jelezte, hogy az eltiltás ellehetetleníti a munkáját, így vevőt keres a Suns számára.

Balhék után lesz kosárlabda is

Hogy a sport is szóba kerüljön: kevés sztár váltott csapatot a nyáron, és ők sem a legnagyobb nevek közül kerültek ki. Kevin Durant lehetett volna a kivétel, a kétszeres döntő-MVP komoly csatározásba kezdett a Brooklyn Netscel, hogy engedjék el. Főként Steve Nash vezetőedzővel volt problémája, ám végül sikerült kibékülniük a feleknek. Durant maradt, és két sikertelen próba után harmadszor is nekifut, hogy döntőig vezesse a jó nevekből álló brooklyni csapatot, bár az NBA honlapja által készített előzetes erősorrendben az elmúlt két idényben megszokottnál hátrébb, csak a tizedik helyen áll a Nets.

Kevin Durant Steve Nash NBA
és Steve Nash. Fotó: Europress/AFP

A Warriors mögött a második helyen a 2021-es bajnok Milwaukee Bucks következik, majd a Celtics és a Suns, az ötödik helyen némi meglepetésre a Los Angeles Clippers áll, amely tavaly nem vehetett részt a rájátszásban, idén viszont visszatérhet az együttesbe az előző idényt teljes egészében kihagyó sztárja, Kawhi Leonard.

LeBron James csúcsra készül

Ha már rangsor: nagy port vert fel az ESPN szeptemberi listája, amelyben az amerikai sportoldal a jelenlegi NBA-játékosok aktuális erősorrendjét állította össze.

A legjobb négy játékos közül egy sem egyesült államokbeli kosaras, a rangsor élén a Milwaukee görög légiósa, Jannisz Adetokunbo kapott helyet, megelőzve a tavalyi idény legjobbjának választott szerb Nikola Jokicsot (Denver Nuggets), a szlovén Luka Doncicot (Dallas Mavericks) és a tavalyi pontkirályt, a kameruni Joel Embiidet (Philadelphia 76ers).

Mindeközben a rendre a kosárlabda valaha volt legjobb játékosainak szűk körébe sorolt LeBron James csak a hatodik helyre került a listán.

LeBron James
LeBron James (sárgában) az idényben megdöntheti az NBA pontrekordját. Fotó: Europress/AFP

Bár James tavaly a liga második legjobb pontátlagát érte el (30,3 pont meccsenként), összességében a Lakers több pontot kapott, mint szerzett, amikor legnagyobb sztárja is a pályán volt. Ráadásul a veteránok szupercsapata elképzelés egyáltalán nem jött be, a Lakers még az idei szezonra a kísérleti fázis után véglegesített elő-rájátszásról (play-in) is lemaradt. Tavaly ilyenkor még sokan az esélyesek között emlegették az együttest, mostanra már egyértelműnek látszik, hogy Jamesre csapatszinten aligha várnak nagy sikerek a jelenlegi koncepcióval.

Egy sokáig megdönthetetlennek hitt egyéni rekordot viszont átadhat a múltnak. Az NBA alapszakaszmeccsein Kareem Abdul-Jabbar összesen 38 387 pontot szerzett, csúcsát 1989-es visszavonulása óta nem tudták megdönteni. Jamesnek viszont már csak 1326 hiányzik a pontrekord megdöntéséhez. Ez első hallásra talán nem hangzik kevésnek, ám a harminchét éves kosaras tavaly 1695 egységig jutott, pedig a nyolcvankét alapszakaszmeccsből csak ötvenhat találkozón volt hadra fogható.

Borítókép: Steph Curry és a Golden State Warriors címvédésre készül (Fotó: Europress/AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.