Verstappen tisztelgett, Hamilton összetört az eredmény miatt

Max Verstappen a Formula–1-es USA Nagydíjon elért sikere után nem felejtett el megemlékezni a Red Bull-istálló szombaton elhunyt alapítójáról, Dietrich Mateschitzről. Lewis Hamilton csalódottan nyilatkozott, mivel ezúttal sem sikerült megszereznie idei első futamgyőzelmét. Charles Leclerc-nél csak félig volt tele a pohár annak ellenére is, hogy a középmezőnyből ért fel a dobogóra.

Magyar Nemzet
2022. 10. 24. 16:55
Lewis Hamilton USA Nagydíj Mercedes
Lewis Hamilton USA Nagydíj Mercedes Fotó: Chris Graythen Forrás: AFP/Getty Images
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Már az első pillanattól kezdve jók voltak a kilátásaink, de a bokszkiállásunk kicsit hosszabbra sikerült a kelleténél – értékelt a leintést követően a futamgyőztes Max Verstappen (Red Bull). – Ezután vissza kellett küzdenem magam az élre. Mindent beleadtunk, hiszen csak úgy tudtunk a megfelelő módon tisztelegni Mateschitz úr emléke előtt, ha megnyerjük a futamot.

A kétszeres világbajnok arra utalt, hogy szombaton, hosszú betegség után elhunyt a Red Bull energiaital-gyártó cég és egyben az istálló alapítója, Dietrich Mateschitz. Így bár Austinban sikerült bebiztosítaniuk a konstruktőri világbajnoki címet, a bikák örömére árnyékot vetett a tulajdonos halála.

– Ez egy különleges futamgyőzelem nekem és az istállónak is, mivel Mateschitz úr rengeteget tett a csapatért. Szerettük volna stílusosan, győzelemmel megünnepelni a bajnoki címet, hiszen nagy volt rá az esély, hogy a hétvégén elhódítjuk. Azt hiszem, hogy ezt a célt sikerült is teljesítenünk – lelkendezett a Red Bull versenyzője.

 

A második helyen leintett Lewis Hamilton (Mercedes) érthető módon már nem volt ilyen boldog, mert ő még nem nyert idén, és vasárnap volt talán az eddigi legnagyobb sansza erre. A 37 éves pilóta korábban egy szezont sem zárt győzelem nélkül a királykategóriában.

– Nem tudtuk, hogy milyen lesz a versenytempónk. Az első szakaszban Max volt a leggyorsabb, és nehéz volt vele tartani a lépést, de a verseny második etapjában jó volt a stratégiánk, és sikerült közelebb férkőznöm hozzá. Agresszívek voltunk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert mindenki keményen dolgozott azért, hogy megérkezzenek a fejlesztések az autóra erre a hétvégére, sikerült csökkentenünk a lemaradásunkat. Egy pillanatig hittem benne, hogy sikerül megtartani az első helyet, de a közepes gumik, amik nekik megmaradtak, nagy előnyt jelentettek hozzánk képest – ismerte el a hétszeres vb-győztes. 

– Nehéz volt irányítani az autót, de fantasztikusan éreztem magam, hogy újra az élre kerültem. Nagyon keményen dolgoztunk ezért az idény során. Összetörtem, hogy nem jött össze a győzelem, de a következő három versenyen mindent beleadunk, hogy elérjük. Egyszer be fog következni!

Charles Leclerc (Ferrari) a tizenkettedik helyről zárkózott fel a dobogó alsó fokára. A monacóinál mégis csak félig van tele a pohár.

– Valamilyen szinten elégedett vagyok, mert jó eredmény a tizenkettedik helyről indulva odaérni a dobogóra, a versenyt látva viszont némi csalódottságot is érzek. A tempónkkal nem volt gond, de a vártnál gyorsabban koptak a gumijaink – foglalta össze röviden a látottakat a Ferrari versenyzője.

 

Borítókép: az austini dobogón (Fotó: AFP/Getty Images North America/Chris Graythen)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.