– A csoportunk erejét mutatja, hogy három bajnok szerepel benne, véleményem szerint a második és a negyedik kalapból is a lehető legerősebb ellenfelet kaptuk a Monaco és a Trabzonspor személyében. Bízunk benne, hogy versenyképesek leszünk, pontokat tudunk gyűjteni, és esélyünk lesz a továbbjutásra – fogalmazott a közmédiának Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója
Hajnal mellett Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója képviselte a klubot az isztambuli sorsoláson, ő még határozottabban fogalmazott a továbbjutásról a Fradi honlapján. – Kiegyenlített a csoport. A kiugró klubokat elkerültük, de ezúttal is nagyon jó csapatok ellen játszhatunk majd. Érezhető, hogy az Európa-konferencialiga létrejöttével az Európa-liga megerősödött, most is több, Bajnokok Ligája-szintű csoport kialakult.
Mint azt korábban elmondtuk, szeretnénk tavasszal is a nemzetközi kupaporondon szerepelni, legyen az akár az El vagy az Ekl
– szögezte le Orosz Pál.
A csoport első két helyezettje a második számú El-ben folytathatja tavasszal, a csoportharmadik kerül át a harmadik számú sorozat, az Ekl egyenes kieséses fázisába.
A Fradi játékosai még utolsó El-selejtezőjük helyszínén, Dublinban követték a sorsolást. Tokmac Nguen a Monacónak és a Crvena zvezdának is örült.
– Az elmúlt években sok csatát megéltünk az európai kupákban, sok nemzet csapataival összemértük erőnket, de franciával eddig még nem játszottunk, így a magam részéről a Monacónak különösen örülök.
Az első kalapból a Crvena zvezdát kaptuk, amikor megpillantottam, hogy egy csoportban szerepelünk, azonnal a Slovan Bratislava elleni közelmúltbeli ütközet jutott eszembe. Szerintem ez is derbi lesz!
Egyértelmű, hogy nem mi vagyunk a favoritok, és engem nem is igazán az érdekel, hogy meglesz-e a harmadik hely vagy sem. Sokkal inkább az, hogy jobban szerepeljünk az elmúlt évinél, ha a csoportban két győzelemmel zárnánk, a magam részéről már elégedett lennék, az is óriási siker lenne – mondta a norvég támadó a Nemzeti Sportnak.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!