Gareth Southgate nem változtatott a győztes csapatán, kollégája, Gregg Belhalter egy poszton cserélt a Wales elleni meccshez képest. Íme a kezdőcsapatok:
Az első tíz percben többet birtokolta a labdát az amerikai válogatott, de ez komoly helyzetekben nem mutatkozott meg. Harry Kane nevéhez fűződött a meccs első komoly helyzete: Bukayo Saka szaladt el a jobb szélen, a pontos centerezése után az angol csapatkapitány, Kane egyből lőtt, a labda a jól helyezkedő Zimmerman lábáról pattant szögletre. Az angol válogatott átvette az irányítást, a labdabirtoklási arány is jelentősen megváltozott, de a helyzetek száma az első negyedóra végén egyenlítődött ki: ekkor Wright fejese ment nem sokkal Pickford kapuja mellé. Sőt, a 26. perc újabb amerikai helyzetet hozott, az eddigi legnagyobbat a meccsen: Dest beadása után McKennie maradt üresen a tizenhatoson belül, a Juventus középpályása egyből lőtt, de nem talált kaput.
Felbátorodott az amerikai válogatott: az első fél óra végén Christian Pulisic találta el 15 méterről a lécet, majd a félidő utolsó előtti percében az előre lopakodó Dest lövését kellett szögletre mentenie Maguire-nek. Shaw beadása után Saka lövésével veszélyeztetett Anglia. Majd újra az Arsenal szélsője volt a főszereplő: a pontos passza után Mount egyből lőtt, Turner bravúrral védett.
A szünet után McKennie-é volt az első lehetőség: a középpályás ígéretes helyzetből messze a kapu fölé lőtt. Nem volt kiemelkedően nagy iram, az angol válogatottnak nem ízlett az amerikai csapat sok futáson alapuló agresszív harcmodora. Futószalagon jöttek az amerikai helyzetek, de egyik sem volt kiemelkedően veszélyes. Mindent elmondott az angol válogatott teljesítményéről, hogy a középső védő, Harry Maguire volt a legjobb embere. Eseménytelenül zajlott a mérkőzés, Anglia nem erőltette a támadásokat, az amerikai válogatott pedig nagyon igyekezett, de többre nem futotta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!