– Még nagyon sok aspektusban kell javulnunk, meccsről meccsre jobbak szeretnénk lenni – válaszolt lapunk kérdésére Rossi. – Jó úton járunk, és ahogy láthatják, a személyiség számomra nagyon fontos, mert azt szeretném viszontlátni a játékosoktól, amit én mutatok nekik. Ádám visszavonul a válogatottságtól, az idő múlik, nekünk pedig meg kell találnunk az olyan fiatalokat, mint a 18 éves Kerkez Milos.
Az AZ Alkmaar említett újonca valóban nagyszerű teljesítménnyel mutatkozott be a magyar válogatottban, ráadásul egy ilyen erős ellenféllel szemben. Rossi is elégedett volt Kerkezzel:
– Milos azért kezdett, mert nagyon jó fizikai állapotban van. Nagyon gyors, agresszív, jó bal lábbal rendelkezik és mintha nem érezné ezt a nyomást. Erős mérkőzést játszott.
Magyarország a hétfői záró forduló előtt Olaszország előtt két pontos előnnyel vezeti a csoportját az NL elit osztályában, amelyben már biztosan bennmaradt. Budapesten egy olaszok elleni döntetlennel már a csoportgyőzelem is meglenne, s vele együtt a Final Fourba jutás.
– Az első olaszok elleni meccsünk a legrosszabb fellépésünk volt júniusban, és ezt nem csak a vereség miatt mondom. A németek és az angolok elleni mindkét meccsen is sokkal jobban teljesítettünk. Hogy pont az olaszok ellen nem jött ki a lépés, annak remélem, nem én vagyok az oka. A hétfői ellenfél ugyanolyan kaliber, mint a németek, tudjuk jól, hogy kivel találkozunk.
Ha mindenki belead mindent, és lesz egy kis szerencsénk, ami az életben is szükséges, akkor jó eredményt érhetünk el hazai pályán – tekintett előre a kapitány.
A németek mestere, Hans-Dieter Flick érthetően csalódott volt, s részben magára vállalta a vereséget, amely a 14. mérkőzésén az első volt a válogatott élén: – Az első félidő a legrosszabb volt, amióta én irányítom a csapatot. Kevés önbizalommal, bátortalanul és sok hibával játszottunk. Ki akartunk próbálni valamit, Jonas Hofmannt jobbhátvédként használtuk, mert meg akartam nézni őt ebben a pozícióban. Ami eddig működött, az most befuccsolt. Talán ez a magyarázat arra, hogy miért voltunk az első félidőben gyengék. A második félidő jobb volt, de igazából kevés helyzetet alakítottunk ki, ami zavar. Jó, hogy most, még a vb előtt kaptuk ezt a pofont.