– Az ellenfél menedzsere bement a pályára, mert majomhuhogást hallott – taglalta Tam Courts. – Visszahallgattam a közvetítést, és hallottam a füttyöket, de nem hallottam a majomhuhogást. A zalaegerszegi vezetőedző azonban kitartott amellett, hogy hallotta a szidalmakat, és megpróbálta levinni a csapatát a pályáról. Ő egy színes bőrű srác, aki már régóta Magyarországon él, és feltételezem, hogy a füle kicsit jobban ráhangolódott erre. A bíró kiállította, én pedig azt mondtam, hatalmas hiba, hogy piros lapot kapott. A mérkőzés után beszéltem az egyik játékosunkkal, aki megerősítette, hogy volt huhogás. Néhány hónappal korábban volt egy ilyen helyzetünk, és azt akartam, hogy a klub határozottan kezelje ezt. Határozottan hiszek abban, hogy az embereknek hogyan kellene viselkedniük a futballstadionokban, és amikor ez másodszor is megtörtént, az volt számomra az utolsó csepp a pohárban. Ekkor jöttem rá, hogy ez nem az az ország és nem az a klub, ahol a karrieremet előrevihetem.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!