Az eseményen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hangsúlyozta: a terveknek megfelelő ütemben zajlik az építkezés, amely a park avatásával, a közös faültetéssel újabb fontos pillanatához érkezett. Kiemelte: a legendás magyar atléták a nemzetközi és a honi sportélet meghatározó alakjai, akik sportolói pályafutásukkal, eredményeikkel, sportág iránt tanúsított szenvedélyükkel követendő példaként állnak mindenki előtt.
– A szuperhősök mellett viszont szükség van hétköznapi hősökre, mert fontos célkitűzésünk, hogy ne csak sportnemzet, hanem egyúttal sportoló nemzet is legyünk. Szeretnénk, ha a világbajnokság és az új Nemzeti Atlétikai Központ egyaránt hozzájárulna ahhoz, hogy minél több ember kezdjen el sportolni és az élete részévé váljon a rendszeres testmozgás – mondta Schmidt Ádám. Hozzátette: a létesítménykomplexum megépítésével új életet szeretnének lehelni a korábban ipari célokra használt területbe. A faültetetés szimbolikus és konkrét jelentésével pedig ezt az újjászületést is hangsúlyozni akarták.

Gyulai Miklós, a magyar szövetség elnöke arról beszélt, hogy reményeik szerint a közeljövőben több tízezren használják majd a létesítményt és annak környezetét versenyzésre vagy szabadidősportra.
– Örülök, hogy ezzel az eseménnyel is kifejezzük azt az örömteli tényt, hogy jövőre megszületik a magyar atlétika új otthona – tette hozzá a sportvezető, aki bízik abban, hogy kiemelt szakmai programjuk sikere nyomán 20-25, esetleg 30 magyar atléta vehet majd részt a vb-n.
Németh Balázs, a vb-t szervező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Legendák Ligete avatásán azt mondta: a világbajnokság előkészületeinél és megvalósításakor a környezetvédelem, valamint tágabb értelemben a fenntarthatóság is kiemelt figyelmet élvez.
– Ennek eredményeként a korábbi barnamezős, szennyezett és ökológiailag leromlott ipari terület helyét egy újjászületett, fás-ligetes szabadidőpark veszi át, amely nyitott lesz a nagyközönség számára sportolási és rekreációs célokra – hangsúlyozta.