A Magyarországra érkező turistáknak a legfontosabb látnivalókat ajánlaná Budapesten, ám személy szerint ő a Duna mentén szeret sétálni.
Gyakran indulok el gyalog otthonról, a Petőfi hídtól, keresztül a városközponton, végig a Margit hídig, aztán a folyón át Budára, és a túlparton vissza.
Szeretem az ilyen sétákat. Néha végigmegyek a Váci utcán, aztán tovább, és az Oktogonnál fordulok vissza – mondta Rossi.

Marco Rossi nem felejti az Írország elleni vereséget sem
A kapitány az olasz és a magyar emberek gondolkodása között nem lát nagy különbséget, mindkét helyen a család áll az első helyen, bár hozzátette, vannak olyan nehézségek, amelyekkel neki születése óta sohasem kellett szembenéznie.
Az interjú végén azért a futball is szóba került. Marco Rossi bevallotta, még mindig friss élménynek véli az írek elleni novemberi világbajnoki selejtezős vereséget. A találkozó után készen állt volna a távozásra, ám a vezetőség bizalmat szavazott neki, ő pedig boldogan folytatja a közös munkát a válogatottal. – Az írek elleni kudarc volt az első eset, amikor valóban nem értük el a kitűzött célt. Korábban, az előző világbajnoki selejtező során például Angliával és Lengyelországgal szerepeltünk egy csoportban. Bár kikaptunk Albániától, Anglia és Lengyelország mellett nem volt valódi esélyünk az első két helyre odaérni, így a pótselejtezőt érő hely elérése is meglepő lett volna.
Ezúttal viszont reális törekvés volt a továbbjutás. Nem sikerült, következésképpen elküldhettek volna engem. És én ezt el is tudtam volna fogadni, még ha ez volt is az első ilyen helyzet nyolcévnyi kapitányi időszakom során.
De ilyen a futball. Szóval, a következő cél elbukása következményekkel járhat. Elbocsáthatnak, ezt jól tudom. Éppen ezért túlságosan korai még a következő vb-selejtezőkről beszélni. Ahogyan a magyar nyelven adott interjúról is... – nyilatkozta Marco Rossi.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!