– Hogy megy a góllövés Ausztriában?
– Eddig egy meccsünk volt, az első fordulóban nyertünk 2-0-ra, adtam egy gólpasszt és lőttem egy gólt – válaszolta lapunknak Priskin Tamás. – Egyelőre pozitív a mérleg.

– Az utolsó konkrétum az volt önről, hogy az előző idény végén befejezte a futballt…
– Már akkor terveztem, hogy amatőr szinten szívesen folytatnám, és kaptam is egy jó lehetőséget Ausztriában, ahol a hatodosztályban játszom. A Győrtől mintegy két és fél órányi autóútra található, Sankt Pöltenhez közeli kis település csapatába igazoltam. Csak a meccsekre járok ki, az edzésekre nem. Ez így nem vesz el sok időt, és megmaradt az életemben a futball, amit annyi év után nehéz lett volna egyik pillanatról a másikra teljesen elengedni.
– Közben a maratonra is készül?
– Bakancslistás nálam, hogy egy nap teljesítsem a maratont, de a futball miatt átütemeztem a futóprogramomat, nehogy megsérüljek; majd akkor veszem célba, ha végleg abbahagyom a játékot. A futás nagyon jól kikapcsol, megjegyzem, fiatalon duatlonoztam, mindig is szerettem a hosszabb távokat. És Arjen Robben is motivál, aki a visszavonulása után többször lefutotta a maratont.
Priskin Tamás és a szülői példa a munka becsületéről
– Visszatérve a profi pályafutására, ott hagyta abba, ahol elkezdte: Győrben. Szereti a keretes történeteket?
– Fontos volt, hogy így legyen. Győr az otthonom, a feleségemmel és a kislányommal a városban élünk. Itt jártam középiskolába, tizenhat évesen mutatkoztam be az ETO-ban, a Győr játékosaként hívtak meg először a válogatottba, és onnan igazoltam külföldre. A szüleim pedig már több mint tizenöt éve, a mai napig az ETO-nál dolgoznak, és példát mutatnak nekem is.
– Mit látott tőlük?
– Egyrészt a sport szeretetét, hiszen édesanyám atletizált, édesapám futballozott, másrészt a munka becsületét. Szerencsére megtehetem, hogy segítem őket, de ők még most is dolgozni akarnak. Az ETO konyháján dolgoznak, az utánpótlás és a felnőttcsapat étkeztetését látják el, és nagyon büszke vagyok rájuk. Szeretik a klubot, ide tartoznak, nem is biztos, hogy meglennének az ETO nélkül.