Ami eddig ezer euró volt, az kétezer lesz
– Az új terv az lett, hogy tavaly október–november környékén kezdik meg a Camp Nou bontását, amit itt mindenki hitetlenkedve fogadott, mert ezt már sokszor hallottuk, aztán meg sem mozdultak a munkagépek, de ezúttal tényleg elkezdték. Látszik, hogy komolyan veszik, mert a spanyol szokásokkal ellentétben hétfőtől vasárnapig, reggeltől estig dolgoznak a munkások – jelezte Büki Péter, aki hozzátette, hogy nemcsak a Camp Nou, hanem az egész környék megújulásáról van szó, például építenek egy új metróvonalat is, amely a stadiont összeköti majd a reptérrel.
Múzeum, egészségügyi és médiaközpont is épül, a környéken több utcát sétálóutcává alakítanak és parkosítanak. Mindez és az új Camp Nou vonzásereje persze árrobbanással jár, ezt már Büki Péter is megtapasztalta: – A tulajdonosok kőkemény áremelésekbe kezdtek. Általánosságban az a tapasztalat, hogy a duplájára akarják emelni a bérleti díjakat, ami eddig ezer euróba került, az a stadion megújulásával kétezer lesz majd.
Ami biztos, hogy a Barcelona ezt az idényt még a Camp Nouban fejezi be, majd a 2023–2024-es évadra átköltözik a város régi Olimpiai Stadionjába, amely hatvanezer embert tud fogadni. A visszatérés pontos ideje a munkálatok ütemétől függ.
Borítókép: Bontás alatt áll a Barcelona legendás stadionja, a Camp Nou (Fotó: Joan Valls/Urbanandsport)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!