Minden idők legfiatalabb magyar bajnokának időre van szüksége

Ha ökölvívásról lenne szó, a „döntő fölény” szakzsargon is megállná a helyét. A 19 éves Gáll András leiskolázta a mezőnyt a hétvégén rendezett Peridot-kupán, ami egyben az öttusázók országos bajnokságának felelt meg. A Trion SC versenyzője minden idők legfiatalabb magyar bajnokává avanzsált, az egykor húszévesen aranyérmes, a napokban a 60. születésnapját ünneplő olimpiai bajnok Fábián Lászlót előzte meg a sorban. Gáll úgy érzi, a székesfehérvári vívóedzéseken végzett kemény munka kifizetődött, a lovaglásnál kellett egy kis szerencse is, a befejező számot pedig azért nyomta meg, és tekintgetett futás közben az órájára, mert szerette volna teljesíteni az edzőjével eltervezett időeredményt. A 20. születésnapját augusztusban ünneplő versenyzőre hat-nyolchetes alapozás vár, a következő versenye Ankarában lesz.

2023. 02. 20. 9:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A verseny végén szemernyi esélyt sem adott az ellenfeleinek, szinte kiengedett a hajrában.
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez valóban így történt. Arról nem volt szó, hogy kiengedtem, mert szerettem volna jó időt futni.

– Szinte minden körben ránézett az órájára, erre volt ideje…
– Igen, mert határozott céllal vágtam neki a laser runnak, a 9.50-es határ környékén szerettem volna teljesíteni a záró számot, és ezt épp hogy sikerült elérnem (9.50,53 – a szerk.). A lövészetem is összejött, a kvalifikáció során négyből két sorozatom volt gyenge, a középdöntőben négyből egy. Úgy voltam vele, hogy ha ez a tendencia folytatódik, akkor a döntő sem lesz rossz. Szerencsére jól ment. Nem panaszkodhatom.

– Nyilván nem is lehet kérdés, hogy a Peridot-kupa, ami a felnőtt országos bajnokság is volt egyben, a pályafutása eddigi legnagyobb sikere. Benne volt a pakliban, hogy épp most jön ki a lépés? A szakértők azt mondogatták, hogy vívásban rengeteget fejlődött. Ezen is múlott volna?
– 2021. május óta részben Székesfehérvárra járok vívóedzésekre Kovács Lászlóhoz, az edzésmennyiségem felét, heti két napot ott végzem. Nem most kezdődött, de talán most kezd beérni az a rengeteg munka, amit belefektettünk. A fejlődés, ha úgy tetszik, kiteljesedés, a Peridot-kupán csúcsosodott ki. Korábban is volt, amikor jól ment, de még soha nem fordult elő, hogy két egymást követő napon ilyen jól vívtam volna, mint az elmúlt hétvégén. Talán most érik be a munka gyümölcse.

– A kritikusai szerint a lovaglásán még van mit fejleszteni. Egyetért ezzel? Szerencséje volt ebben a számban a Peridot-kupán?
– Mondhatjuk így is. Rengeteget tanultam a tavaly nyári junior ob-n történtekből, amikor vezető pozícióból buktam el a bajnoki címet. Idén fel voltam készülve az összes lehetséges kimenetelre. Jó lovat kaptam, ennek ellenére egy picit szenvedtem vele, de bíztam az edzőm, Czink György utasításaiban. Természetesen ez is kellett ahhoz, hogy hibátlan pályát menjek.

Gáll András
Közel, távolban nem akadt ellenfele     Fotó: Magyar Öttusa-szövetség

– Még nagyon fiatal, augusztusban lesz húszéves. Milyen érzések kavarognak Önben, ha azt mondom, hogy megelőzte az olimpiai bronzérmes Marosi Ádámot, a vb-bronzérmes, Európa-bajnoki második Szép Balázst…
– Nagyon jó, de őszintén megmondom, verseny közben ezzel nem foglalkoztam, és még most is nehezen találom a szavakat. Kell még egy kis idő, amíg leülepszik ez a siker. Pár nap elteltével már a megfelelő értékén tudom kezelni ezt az eredményt.

– Martinek János szövetségi kapitány lefektette a válogatási elveit, a legjobb öttusázók utazhatnak az év első két világkupa-versenyére, Kairóba, majd Ankarába, és a versenyzőkre bízza a döntést a versenyhelyszínnel kapcsolatban. Melyiket választja?
– Ankarát. A törökországi verseny körülbelül két hónap múlva lesz, a kairói heteken belül. Az ankarai világkupáig még tudok készülni. Az edzőimmel a Peridot-kupa előtt megbeszéltük, hogy a verseny végeredményétől függetlenül alapozni fogunk. Most rám fér egy kis pihenés, elsősorban mentálisan, mert úgy érzem, fizikálisan rendben vagyok. Utána belevetem magam egy hat-, vagy nyolchetes felkészülésbe. Remélem, még erősebb leszek a folytatásban.

Borítókép: Gáll András az eddigi legfiatalabb magyar bajnok (Fotó: Magyar Öttusa-szövetség)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.