Mol Fehérvár, Újpest, Bp. Honvéd, Vasas – nem kis szenzáció, hogy így fest a magyar élvonalban a tabella alja. Papíron roppant értékes, az angyalföldieket leszámítva rengeteg légióssal felturbózott keretekkel harcolnak ezek a patinás klubok a bennmaradásért, és éppen a múltjuk miatt érthetően nagy figyelem kíséri ezt a versengést. Pedig talán érdekesebb a tabella elejét nézni, ahol a Ferencváros a bukdácsolása ellenére fölényesen vezet, mögötte viszont ugyancsak jelentős, hatpontos előnnyel az a Kecskemét áll, amely két éve ilyenkor még az NB III-ban vitézkedett, és végül csak azért jutott fel a másodosztályba, mert az előtte végzett egyik vetélytársa nem vállalta a feljutást.
A Kecskemét csapatkapitánya szerint már beszélhetnek a dobogóról
A Kecskemét a magyar labdarúgó NB legkellemesebb meglepetése. Az újonc két éve még a harmadosztályban játszott, majd minden évben ugrott egyet, és most stabilan áll a tabella második helyén. Eddig a hivatalos cél a kiesés elkerülése volt, ám ez már egészen biztosan teljesült. A csapatkapitány, Vágó Levente is így látja, és szerinte már beszélhetnek arról, hogy szeretnének a dobogón végezni.

– Amikor három és fél éve Kecskemétre igazoltam, a klub vezetői komoly és hosszú távú tervekről, szintlépésről beszéltek – mondja Vágó Levente, a KTE csapatkapitánya. – Természetesen egész pályafutásom alatt azért dolgoztam, hogy eljussak az élvonalba, de azt nem hittem, hogy ilyen gyorsan, egy év alatt két osztályt váltva teljesül az álmom. Mondhatni, saját magunkat is nagyon megleptük ezzel.
Amikor a Kecskemét első lépésként az NB II-be jutott, visszatért a kispadra Szabó István, és a keret zöme kicserélődött, csupán három labdarúgó maradt meg hírmondónak, az egyikük Vágó Levente volt. Ő egyébként neves futballcsalád tagja, édesapja, Vágó Attila vezetőedzőként az élvonalban is dolgozott korábban, a testvére, Vágó Fanny pedig az egyik legeredményesebb női labdarúgó, többszörös osztrák és magyar gólkirály, itthon kétszer is megválasztották az év legjobbjának.
További Sport híreink
– Szabó István a klubvezetéssel együtt tényleg hosszú távra tervezve alakította ki az új keretet, és bár tényleg senki sem számított az azonnali feljutásra az első osztályba, amikor az megtörtént, csak néhány poszton kellett erősíteni – árulja el a jó szereplés egyik titkát Vágó Levente. – A többségnek ezért ez az első szezonja az élvonalban, de ez nem érződik a teljesítményünkön, mert az egyik legnagyobb erényünk az erős mentalitás. Nem ijedtünk meg a nagy kihívásoktól, az pedig csak fokozta az eltökéltségünket, hogy a többség a rajt előtt eleve leírt minket, biztos kiesőnek tartva. A társaimhoz hasonlóan a dac mellett az is hajtott engem, hogy ha már harmincéves koromig dolgoznom kellett az NB I-ért, akkor szeretném minden pillanatát kiélvezni. Szabó István is azt szokta mondani, amikor például a Groupama Arénában vagy legutóbb Debrecenben játszottunk nagy közönség előtt, hogy ezeket a meccseket nem túlélni, hanem megélni kell.
További Sport híreink
A KTE vezetése a bajnokság előtt 38 pont elérését tűzte ki célul, mert azzal biztosan benn lehet maradni. Ez a közelmúltig a remek szereplés ellenére sem változott meg, ám most, hogy a csapat már 42 pontnál tart, muszáj új célt megfogalmazni.
– Én azt szeretném, ha az élmezőnyben végeznénk, és a lehető legtöbb pontot gyűjtenénk össze a hátralévő kilenc meccsen – tervez újra a csapatkapitány. – Kimondhatjuk, hogy a bennmaradás már megvan, az eredeti célt elértük, ezért felszabadultan futballozhatunk. Ha a földön maradunk, ha nem hisszük el, hogy sztárok lettünk, és kizárólag mindig csak a következő meccsre összpontosítunk, akkor meglehet a dobogó a végére. Ám egyelőre ne szaladjunk előre, elég csak a jövő heti fordulóra, a Mezőkövesd elleni mérkőzésre gondolni.
Borítókép: Varga Levente az NB III-ból indulva lett az élvonalban a KTE csapatkapitánya (Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megmutatta a bajnok szívét a címvédő Boston Celtics, elkerülték az NBA lehetetlen küldetését
A párharc első két meccse után a Madison Square Gardenben felcserélődtek a szerepek.

„A Fradi a bíróval volt jobb” – Bognár György súlyos kritikája
A Paks edzője szomorúan nyilatkozott azok után, hogy hazai pályán 3-2-re kikaptak a Fraditól.

Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog
A Ferencváros viharos mérkőzésen 3-2-re nyert a Paks vendégeként és három pont az előnye.

Itt a vége: a Kecskemét kiesett a labdarúgó NB I-ből
Matematikailag is eldőlt, hogy a Gera Zoltán vezette csapat nem tud megkapaszkodni az élvonalban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

Végre megtette Szabó Zsófi, amire mindenki várt: ledobta a textilt

A Coca-Cola megváltoztatja a palackjait, az egész Európai Unióban erre kötelezik

Műveltségi teszt: ha sikerül megoldanod, a társadalom felső 2 százalékába tartozol

Meghallotta Trump hangját a telefonban Zelenszkij és Macron és azonnal bejelentették a béketervet: Egyesült Államok, Egyesült Államok, Egyesült Államok

Vonattal az Adriára, újra közlekedik az Adria InterCity

Király Gábort kitagadták a szombathelyi szurkolók

"A Fradi a bíróval volt jobb" - Bognár György súlyos kritikája

Az Arsenal vezetőedzője színt vallott, ennyire tiszteli a Liverpool bajnoki címét

Véget vet a rolleresek száguldozásának az új KRESZ

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megmutatta a bajnok szívét a címvédő Boston Celtics, elkerülték az NBA lehetetlen küldetését
A párharc első két meccse után a Madison Square Gardenben felcserélődtek a szerepek.

„A Fradi a bíróval volt jobb” – Bognár György súlyos kritikája
A Paks edzője szomorúan nyilatkozott azok után, hogy hazai pályán 3-2-re kikaptak a Fraditól.

Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog
A Ferencváros viharos mérkőzésen 3-2-re nyert a Paks vendégeként és három pont az előnye.

Itt a vége: a Kecskemét kiesett a labdarúgó NB I-ből
Matematikailag is eldőlt, hogy a Gera Zoltán vezette csapat nem tud megkapaszkodni az élvonalban.