Ez a vélemény a legutóbbi hétvégén a stadionokban is megfogalmazódott, a Fenerbahce–Konyaspor és a Besiktas–Antalyaspor találkozón is a kormány lemondását követelték a szurkolók. Ezért aztán a Kayseri Tartományi Biztonsági Tanács bejelentette, hogy a Fenerbahce szurkolói nem utazhatnak el a Kayserispor elleni idegenbeli találkozóra. Ez érzékenyen érinti Szalai Attila klubját, amely a hivatalos honlapján közleményben tiltakozott a határozat ellen.
„Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Kayseri Tartományi Biztonsági Bizottság döntése értelmében szurkolóinkat nem engedik be a Yukatel Kayserispor elleni szombati idegenbeli mérkőzésre. A Fenerbahçe semmiképpen sem tudja elfogadni ezt a döntést, amelynek nincsen köze a sporthoz, és megosztja a társadalmat. Egyetlen célja megakadályozni a szurkolóinkat abban, hogy csapatunknak szurkoljanak, és ezzel büntessék a klubunkat. A Fenerbahçénak az egész országban vannak hívei, mindenhol akadnak támogatói. Szeretnénk tudni, hogy milyen alapon fosztják meg szurkolóinkat ettől a joguktól ebben az érzékeny időszakban, amikor az összefogás lenne a fontos, nem pedig a megosztottság. Arra kérünk minden illetékest és felelőst, hogy vizsgálják felül, majd vonják vissza a döntést!”
A bizottság a döntésével elérte, hogy egységbe forrasztott olyan egymással hagyományosan ellenséges szurkolótáborokat, mint a Fenerbahcéé, a Besiktasé és a Galatarayé, amelyek azt ígérik, hogy nemcsak folytatják a tüntetéseket, hanem rá is erősítenek. Egybehangzó sajtóértesülések szerint ezért a török kormány azt tervezi, határozatlan időre bezár minden stadiont az élvonalban, és csak szurkolók nélkül lehet majd megrendezni a mérkőzéseket.
Borítókép: A Fenerbahce szurkolói válaszolni akarnak a tiltó döntésre (Fotó: AFP)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!