Az edző szerint is sok sebből vérzett az U17-es válogatott játéka

A magyar válogatott 4-2-re kikapott Írországtól az U17-es labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának harmadik, záró fordulójában, így kiesett. Az érintettek természetesen roppant csalódottan nyilatkoztak a kudarc után, hiszen a csapat hazai környezetben szenvedett fájó vereséget.

Magyar Nemzet
2023. 05. 24. 10:00
null
Fotó: MICHELLER SZILVIA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy a csalódás: a magyar U17-es válogatott kedden este 4-2-re kikapott Írországtól a hazai rendezésű Európa-bajnokságon, és ezzel kiesett, azaz nem jutott tovább a csoportjából. A vereség tényén túl az is fájó lehet, hogy az ellenfél egyértelműen jobb volt, Belvon Attila csapatának esélye sem volt a sikerre.

– Talán a hit hiányzott ma a csapatomból – nyilatkozta az MLSZ honlapjának a szövetségi edző. – A mérkőzés elején még bíztunk abban, hogy elérjük a célunkat, de úgy éreztem, hogy a második kapott gól után elvesztettük az önbizalmunkat. Sok idő volt még hátra, voltak megvillanásaink és lehetőségeink, de nem tudtunk élni ezekkel. Nagyon sajnálom, hogy ennyi gólt kaptunk. A csapat hosszú ideig nullára tudott hozni mérkőzéseket a felkészülés során, most érthetetlenül sok hibát követett el a védekezésben, és ez a kapott gólok számában is tükröződik. Ezúttal nem volt olyan vezéregyéniség a pályán, aki a nehéz helyzetben ki tudta volna húzni a csapatot a gödörből. Úgy érzem, a hibázástól való félelem túl erős volt a játékosaimban. Míg a többi csapat a selejtezők alatt megszokta a komoly tétet, mi az Európa-bajnokságon találkoztunk először a tét okozta nyomással, és ezt nem tudtuk megfelelően kezelni. Most természetesen mindenki maga alatt van, és kudarcként éli meg ezt a kiesést, de hiszek abban, hogy a keret sok játékosa előtt szép jövő áll. Sok sikert kívánok nekik ahhoz, hogy elérjék a céljaikat.

Fotó: MLSZ/Micheller Szilvia

A csapatkapitány, a Puskás Akadémia tehetsége, Kern Martin megtörten értékelt a vesztes mérkőzés után: – Rendkívül csalódottak vagyunk, hiszen véget ért egy álom, az utazás, a hazai Európa-bajnokság. Szerettünk volna többet adni a szurkolóknak, magunknak és minden magyarnak, aki szurkolt nekünk. Egyébként úgy gondolom, hogy nagyot küzdöttünk a második félidőben, de ez sajnos kevés volt. Az első félidőben meg tudták szerezni a vezetést, kétgólos előnyre is szert tettek. Úgy gondolom, hogy abból nagyon nehéz felállni. Sikerült szépíteni, de kevés volt. 

Borítókép: Belvon Attila vesztes csapat edzőjeként sétált be az öltözőbe (Fotó: MLSZ/Micheller Szilvia)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.