A merészebb összeesküvés-elméletek szerint nem csak az edző érkezik, játékosok is költöznek Szegedre: Talant Dujsebajev fiai, a spanyol válogatott harmincéves jobbátlövője, illetve a 25 esztendős védő, Daniel is szerepelt a Szeged kívánságlistáján.

Az elmúlt hetekben a Kielce gőzerővel szponzort, a Szeged továbbra is edzőt keresett. Úgy tűnik, a lengyelek gyorsabban elérték a céljukat. A Kielce ma a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megkötötték a megállapodást az új szponzorral. A felek megállapodtak az azonnali anyagi támogatásról, valamint a Bajnokok Ligájában elért sikerek után járó prémiumokról is. – Azért csináljuk, mert kielceiek vagyunk, és nagyra értékeljük, amit a Bertus Servaas által felépített csapat a városért és a lengyel kézilabdáért tesz. A sportszponzoráció eddig nem volt fontos eleme az ügyfelekkel való kommunikációnknak – meglátjuk, üzleti értelemben mit ad, addig is örülünk, hogy segíthetünk! – mondta Wojciech Michałowski, a cég elnöke.
A Kielce megmenekült, a Szeged továbbra is keresi Pastor utódját. Az új helyzet a Szeged legnagyobb ellenlábasát, a Telekom Veszprémet is érinti. Dujsebajevék a Veszprémmel játszanak hamarosan play-off meccset a Bajnokok Ligája Final Fourba kerülésért.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!