– Érdekes meccs volt. Az első félidőben voltak nehézségeink, a másodikban már sokkal jobban sikerült kézben tartani a játékot, a meccset. Amikor náluk volt a labda, jól oldottuk meg a védekezést, viszont támadásba lendültünk, többször is nehéz helyzetbe hoztuk őket. Vinícius fantasztikus gólt rúgott, jól játszottunk, elégedett vagyok a csapatommal – értékelt a lefújás után Carlo Ancelotti.
A Real Madrid vezetőedzője a Manchester City egyenlítő gólja után reklamálás miatt sárga lapot kapott. Valószínűleg azt jelezte vehemensen, hogy a támadás elején elhagyta a labda a játékteret. Utólag persze rutinosan kikerülte a kérdést:
– Nem tudom, miért kaptam a sárga lapot. Nem léptem be a pályára – csak ennyit mondott az esetről.

Luka Modric, a Real Madrid veterán középpályása szerint az történt a meccsen, amit előzetesen elterveztek. – Tudtuk, hogyan szeretnek játszani, és úgy gondolom, hogy jó teljesítményt nyújtottunk ellenük. A döntetlen után ötven-ötven százalék esély van a továbbjutásra. Előzetesen is úgy kalkuláltunk, hogy az első meccsen nem dől el a párharc – nyilatkozta Modric.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!