– Nem vagyok nagy híve a külföldi edzőtáboroknak, különösen azóta, hogy Luca személyében kíséretem is van. Nem vágyok vissza Portugáliába, ahol harcolni kellett a súlyemelőterembe való jutásért. Cipruson balszerencsések voltunk, mert két hétig majdnem minden nap esett az eső, a Kanári-szigeteken pedig sikerült kifognunk az év leghűvösebb napjait. Úgy döntöttünk az edzőmmel, hogy most már semmit se bízunk a szerencsére, megfelelnek nekünk az egyre javuló hazai lehetőségek, legfőképpen az új nyíregyházi atlétikai centrum, ha pedig mégis átlépnénk a határt, akkor csak Montenegró jöhet szóba, ahová szinte családtagként szoktunk visszatérni. A téli felkészülés célja a képességek fejlesztésén kívül az is, hogy jó erőben és formában vehessek részt a jövő márciusi isztambuli fedett pályás Eb-n, ahol dobogós helyen szeretnék végezni – folytatta Márton, aki tető alatt három kontinensbajnokságon nyert érmet, 2015-ben Prágában és 2017-ben Belgrádban aranyat, 2019-ben Glasgow-ban pedig bronzérmet.
Három páros esztendőben sem volt szerencséje: 2018-ban megsérült, 2020-ban a Covid-járvány miatt minden jelentős verseny elmaradt, 2022-ben pedig nem lehetett ott az év két legnagyobb erőpróbáján, előbb a világ-, majd az Európa-bajnokságon.
– Remélem, a következő páratlan esztendő már az én javamra válik, feltéve, hogy a fedett pályás Eb-n dobogóra léphetek, a budapesti világbajnokságon pedig döntős helyezéssel örvendeztethetem meg a magyar közönséget, önmagamat és a szeretteimet. Úgy lenne szép elköszönni a versenytársaimtól, hogy a pályafutásomat egy dicsőséget jelentő helyezéssel zárom – hangsúlyozta befejezésül a súlylökőnő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!