Míg a Bayern Münchennél eltöltött kevesebb mint két idény alatt Hansi Flick minden elérhető trófeát besöpört a csapattal, az azóta eltelt két év, a német válogatott szövetségi kapitányaként korántsem nevezhető sikertörténetnek. Pedig a kezdetek még biztatók voltak, és zsinórban nyolc mérkőzést nyert meg a Nationalelf, de aztán mélyrepülés következett, ami azóta is tart. A Nemzetek Ligájában is végig botladozott a Flick-csapat, majd a katari világbajnokságon Japán leckéztette meg a németeket, akik már a csoportkört sem élték túl.

A jövő évi Európa-bajnokság előtt a kvalifikáció miatt nem kellett aggódniuk, hiszen házigazdaként automatikus résztvevők, a válogatott formája viszont továbbra sem biztató. Idei mérkőzései közül mindössze egyet nyert meg, a hat felkészülési meccsből négyet pedig vereséggel zárt – beleértve a legutóbbi hármat is.
A sorozatos lebőgések miatt a német sajtó már júniusban azt találgatta , Flicknek kellene-e a továbbiakban is irányítania a válogatottat. A gödör azóta tovább mélyült, ismét a japánok keserítették meg a német szakember életét. Szombaton Wolfsburgban csapott össze a két gárda, és bár a vendégek korai góljára Leroy Sanénak még volt válasza, az ázsiaiak a szünet előtt még egyszer betaláltak, a találkozó hajrájában pedig további két gólt berámoltak Marc-André ter Stegen kapujába, így Japán kiütéssel, 4-1-re győzött.
A Kicker szaklap a németek bukásáról ír, és a mérkőzés utáni nyilatkozatából kiderült, a rendkívül csalódott Flick is egyre kevésbé biztos benne, hogy megtarthatja az állását, miközben a szerződése 2024 nyarán jár le.
– Egyszerűen nem tudtunk helyzeteket kialakítani egy ennyire kompaktul védekező csapat ellen. Ki kell mondanunk, hogy nem voltunk olyan állapotban, hogy legyőzzük ezt a válogatottat. A német labdarúgásnak fel kell ébrednie, és rengeteget kell dolgoznunk – ismerte el a szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy az egymásra mutogatásnak nincs értelme. Amikor arról kérdezték, a megfelelő embernek tartja-e magát a feladatra, így felelt: – Hiszek benne, hogy az vagyok, de a futballban minden gyorsan változik, úgyhogy nem tudhatom, hogy mit hoz a jövő. A stábbal mindent megteszünk, hogy a megfelelő módon készítsük fel a csapatot. Annyit mondhatok, hogy szerintem jól dolgozunk, és én vagyok a megfelelő edző.