
Kellett egy kis segítség az amerikaiaknak (akiknek az edzője szerb, és az egyik játékvezető is szerb, hm…), Vogelt leküldték, igazi kapus nélkül maradtunk, jött a szépítő gól. Így is kétgólos előnnyel vonultunk szünetre, de az inkább a mi lendületünket törte meg. A harmadik negyed elején Bowen keze sült el megint, máris csak egy volt közte, de legalább ide (7-6). Manhercz kísérlete ezúttal célt tévesztett, az USA pedig egyenlített, kezdődött minden elölről.
Vogel őrületes védései, Zalánki gólzápora
Szó szerint: Zalánki góljával újra mi szereztük meg a vezetést. 8-7-nél az amerikaiak ötméteresből egyenlíthettek volna kétszer is, de Vogel az őrületbe kergetve őket mindkettőt kivédte. Mi büntettünk – akcióból: Zalánki kétszer villant (már hatnál járt), és máris újra hárommal mentünk (10-7). A kezünkben volt a meccs az utolsó felvonás előtt.
Újabb amerikai ötméteres következett, Vogel ezúttal a léc segítségével, de újra megőrizte a kapuját a góltól. Az ellentámadásból betaláltunk Német révén, kialakult az addigi legnagyobb különbség, négy gólra nőtt az előny. Innen már csak rutinosan le kellett hozni a hátralévő időt, de szorosabb lett a vége, mint ekkor reméltük. Emberelőnyök is kellettek hozzá, de 13-12-nél az egyenlítésért támadott az USA, és nem tudott élni az eséllyel. Három vereség után végre legyőztük az USA-t, méghozzá a vb egyik legfontosabb meccsén.
FRISSÍTÉS (13:41): Az elődöntőben Spanyolországgal találkozunk csütörtökön, a másik ágon Görögország–Szerbia meccset rendeznek.
Vizes vb, Fukuoka, férfi-vízilabdatorna, negyeddöntők:
Magyarország–Egyesült Államok 13-12 (4-4, 3-1, 3-2, 3-5)
Görögország–Montenegró 10-9
Olaszország–Szerbia 14-14 – ötméteresekkel 3-4
Spanyolország–Franciaország 7-6
Borítókép: Zalánki Gergő megszórta magát amerikai válogatott ellen a vb-negyeddöntőben (Fotó: MVSZ/Kovács Anikó)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!