Thibaut Courtois sérülése alaposan rányomta a bélyegét a Real Madrid bajnoki rajtra való felkészülésére. A belga kapus súlyos sérülése után Carlo Ancelotti, a Real edzője kijelentette, hogy bízik a 24 éves Andrij Luninban, az eddig csak epizódszerepet kapott ukrán megkapja a lehetőséget a Bilbao ellen. Ancelotti tartotta a szavát, valóban Lunin nevével kezdődött a Real összeállítása, és a fiatalítás jegyében egyik nagy öreg, Toni Kroos és Luka Modric sem került be a kezdőcsapatba, amely így festett: Lunin – Carvajal, Éder Militao, Alaba, Fran García – Tchouaméni – Valverde, Camavinga – Bellingham – Rodrygo, Vinícius Júnior.
A mérkőzésen alapvetően a Real Madrid akarata érvényesült, és ahogy az előszezonban minden, a madridiakhoz köthető forrás kiemelte: úgy tűnt, minta Bellingham mindig is a Realban futballozott volna. A nyáron 103 millió euróért érkezett angol válogatott középpályás villámgyorsan beilleszkedett, okosan és elegánsan irányította a csapatát. Az első gólt Rodrygo jegyezte a 28. percben.

A jobb oldalon meginduló brazil szélső kényszerítőzött Carvajallal, majd a visszakapott labdát 10 méterről ellőtt, a labda pedig a rövid saroknál álló Unai Simón kapus lábáról befelé pattant.
A 34. percben Alaba a kapufára csúsztatott, két perc múlva az első madridi tétmeccsén szereplő Bellingham megszerezte az első bajnoki gólját a Real színeiben. Jóllehet, ehhez kellett egy jó adag szerencse is: Alaba bal oldali szöglete után 12 méterről rosszul találta el a labdát, amely így nagyot pattanva a kapu jobb oldalában kötött ki.
A magabiztos előnye tudatában nyugodtabban futballozott a Real, Ancelottit csak az nyugtalanította, hogy le kellett cserélnie az egyik belső védőjét, a sérülés miatt távozó Eder Militaót. Ezt leszámítva nem volt oka az aggodalomra. A hajrára beküldte a Kroos, Modric duót, Vinícius könnyedén eljuthatott volna akár a mesterhármasig is, ha pontosabban céloz. Lunin hiba nélkül teljesített a kapuban.

A legjobb madridi ember azonban kétségkívül Jude Bellingham volt: az irányító szerepkörben futballozó angol játékos rengeteget futott, és tanári passzokkal jelentkezett. Tényleg nem látszódott a teljesítményén, hogy idén nyáron öltötte magára először a Real mezét.