A Ferencváros mellett a Debrecen volt az egyetlen magyar csapat, amely nyáron párharcot tudott nyerni európai kupaselejtezőben. A Loki azonban az örmény Alaskert kiejtése után az osztrák Rapid Wien ellen hazai pályán 5-0-s vereségbe szaladt bele , így keserű szájízzel búcsúzott a nemzetközi porondtól. Sok idő nem volt kiheverni a múlt csütörtöki pofont, amelyről Dzsudzsák Balázs, a DVSC csapatkapitánya úgy fogalmazott a Kisvárda elleni, hétfői 4-1-es győzelem után, hogy időben jött.
Dzsudzsák vállalta a felelősséget, itthon hibátlan a Debrecen
Bár egy meccsét le sem játszotta nemzetközi szereplése miatt, a negyedik forduló után a DVSC vezet a labdarúgó NB I-ben. Ehhez kellett a hétfő esti, Kisvárda elleni 4-1-es győzelem. Dzsudzsák Balázs, a debreceniek csapatkapitánya úgy érzi, időben kapta a csapat a pofont a Rapid Wien ellen.

– Szerettük volna kiköszörülni a csorbát, nem volt a csapathoz méltó az az eredmény, amit csütörtökön produkáltunk, vállaljuk is a felelősséget, a következményeket. Mindenki egy picit azon a hullámon ült, hogy ebből lehet valami nagy dolog, és már a Fiorentinára készültünk. Nagy pofon volt, de a csapat most bizonyította azt, hogy fel tud állni – mondta Dzsudzsák, aki tizenegyesből szerzett góllal, valamint gólpasszal vette ki a részét a sikerből.
A meccs alakulása szempontjából főleg előbbi volt nagyon fontos, a 77. percig ugyanis 1-1 állt az eredményjelzőn, Dzsudzsák sikeres büntetője után azonban a kényszerből, pályája fertőzése miatt idegenben játszó Kisvárda szétesett.
A DVSC négy forduló után vezeti a tabellát, ami különösen annak fényében remek eredmény, hogy csak három meccsét játszotta le a csapat: a Kisvárda előtt a Mezőkövesd és a ZTE ellen is nyert a Loki.
További Sport híreink
NB I, 4. forduló Péntek Szombat Hétfő December 6. A bajnokság állása |
Borítókép: Dzsudzsák Balázs vezérletével itthon remekel a Debrecen (Fotó: MTI/Derencsényi István)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Skóciában most a Fradi a téma, a Celtic védőjével erősítene Keane
Helyi lapértesülések szerint a magyar bajnok is versenyben van a sztárcsapat futballistájáért.

A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Beckham, Ibrahimovic, Mbappé – sorra jelentkeznek a PSG korábbi sztárjai, kivéve Messi.

Messi kivégezte Gazdagékat, de Beckhamet csak a BL-döntő érdekelte Tom Cruise mellett
Az Inter Miami tulajdonosa saját csapata meccse helyett volt klubja, a PSG sikerét ünnepelte.

Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől
A katalán edző hat év után talán szombat éjjel tudott először önfeledten ünnepelni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Özvegyi nyugdíj? – ősztől jönnek a változások!

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák

Lezárták a rakpartot: már helikopterekkel is kerestetik a vízbe zuhant gyereket

Retteghet Zelenszkij – sajtóértesülések szerint Ukrajna amerikai támogatás nélkül maradhat

Lehetetlen helyesírási teszt: hibátlanul csak az emberek 2 százaléka tudja megoldani

Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára

A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza

Vasárnapi sportműsor: BL-döntőt játszanak a győri kézisek és az FTC pólósai

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Címoldalról ajánljuk