Kiderült, kik óvták meg Halász Bence dobásait a budapesti atlétikai vb-n

A budapesti atlétikai világbajnokság második, vasárnapi napja meghozta a nagyon várt magyar érmet, a férfi-kalapácsvetés döntőjében Halász Bence a harmadik helyen zárt. A finálé nem volt „zökkenőmentes”, hiszen Halász harmadik dobását, ami élete legjobbja lett volna, egy rejtélyes óvás után elvették. Utánajártunk, hogy pontosan mi történt.

2023. 08. 21. 6:27
Halász Bence
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Halász Bence nem először járt így

Ismert, ugyanez történt a 2019-es dohai vb-n is, amelyen Halász és Nowicki egyaránt bronzérmes lett, pedig Nowicki versenyzőnknél gyengébb, 77,69 méteres eredménnyel zárt. A lengyelek Halász első, 78,18 méteres dobását, amellyel megszerezte a harmadik helyet, a verseny után óvták meg, s el akarták venni a magyar érmet. A zsűri utólagos videózás után igazat adott nekik a kilépést illetően, így lett a negyedik Nowicki bronzérmes, de Halásztól sem vették el az érmét, mert az indoklás szerint a további szereplését befolyásolta az első dobása. Ez így is van, már bátran kockáztatott, és négy érvénytelen kísérlete lett. A kacifántos ügyben Halász, miután ő is megnézte a felvételt, állította, hogy nem lépett ki, és Németh Zsolt most is azon az állásponton van, hogy az az ominózus dobás szabályos volt.

Az atlétikai világbajnokság hírei ITT találhatók meg.

Borítókép: A boldog Halász Bence és az edzői stáb (Fotó: Origo/Csudai Sándor)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.