A fiatal támadó az új idényt is jól kezdte, a Fehérvár és a Puskás Akadémia ellen is gólt lőtt, ezen a két meccsen volt a kezdőcsapat tagja.
A Frankfurt érdeklődéséről már korábban is olvasni lehetett, de a fiatal futballista édesapja, id. Lisztes Krisztián hangsúlyozta, hogy fiát szerződése három évig a Ferencvároshoz közi, így a Fradira kell koncentrálnia. Abból a három évből azonban már csak egy lesz, utána a fiatalabb Lisztes Bundesliga-játékos lesz. A német klub bejelentése alapján a magyar támadót 2029-ig köti szerződése Frankfurtba, a játékos vételára viszont egyik klub hivatalos kommunikációjában sem szerepel. Korábban tízmillió euró fölötti összegről is lehetett olvasni a sajtóban.
Lisztes Krisztián karrierje érdekes párhuzamot mutat az édesapjáéval: idősebb Lisztes Krisztián szintén saját nevelésű játékosként jutott el a Ferencváros első csapatáig, majd fiatalon Németországba távozott. Igaz, az idősebb Lisztes addigra már húszéves volt, s nemzetközi színtéren is olyan emlékezetes teljesítmények álltak mögötte, mint az FTC történetének első Bajnokok Ligája-csoportkörös gólja vagy a Newcastle United elleni dupla. Fia idén a Konferencialigában szerezhet még felejthetetlen élményeket a fradistáknak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!