Aznap este Manuel Neuer megtanulta a leckét. 2011. április ötödikét írtunk, amikor a Schalke Milánóban lépett pályára az Internazionale ellen a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első felvonásán. Mindössze húsz másodperc telt el a meccsből, amikor a német kapus a tizenhatoson kívülre futva, fejjel előrevetődve tisztázott egy indítást az olaszok csatára elől. Nem telt bele néhány év, és a mezőnyben való kalandozások Neuer védjegyévé váltak, a 2014-es világbajnokság megnyerése után már forradalmárnak, a kapusposzt megújítójának nevezték, mint aki megteremtette a söprögető-kapus (sweeper-keeper) stílust. De azon a milánói estén Neuernek nagy pechje volt, mert Dejan Sztankovics, a Fradi tegnap kinevezett vezetőedzője még aktív játékosként szerepelt a túloldalon.
Hiába fejelte a labdát Neuer jó messzire, elkövette azt a hibát, hogy középre irányította. A kezdőkörben álldogáló Sztankovics a lehulló labdát gyönyörű kapáslövés-mozdulattal azonnal visszaküldte. Pontosabban a Schalke üresen maradt kapujába küldte – csaknem a félpályáról. Kevés játékos van, volt és lesz a futballban, aki képes nemcsak ilyen gyorsan felismerni a kínálkozó lehetőséget, hanem ilyen tökéletesen kivitelezni is egy hasonlóan nehéz lövést. Dejan Sztankovics ebbe a szűk körbe tartozott.
Neuer vs. Sztankovics:
Az ominózus meccset az Inter korai vezetése ellenére a Schalke nyerte meg 5-2-re, és tovább is jutott az elődöntőbe. Sztankovics viszont pályafutása egyik legemlékezetesebb gólját lőtte, bár aki követte őt a Serie A-ban, az aligha lepődött meg a megoldáson. Sztankovics az olasz élvonalban 368 meccsen 51 gólt szerzett, s ezek jó része nagyot szóló bomba volt.
A háború miatt darabjaira hulló ország fia
Sztankovics Belgrádban született 1978. szeptember 11-én, a gyermekkorára árnyékot vetett a Jugoszlávia-szerte egyre növekvő társadalmi és politikai feszültség, amely aztán véres háborúhoz és az ország széthullásához vezetett. Így eshetett meg, hogy Sztankovics az egyetlen labdarúgó, aki három különböző nevű nemzet színeiben is szerepelt a világbajnokságokon: 1998-ban Jugoszláviát, 2006-ban Szerbia és Montenegrót, 2010-ben pedig már Szerbiát képviselte. Kölyökként ezt aligha hihette, akkor a labda kergetése még csak a gyermeki örömöt jelentette neki. – Ha visszatekintek a saját pályafutásomra, akkor az utcán, a játszótereken, az iskolai udvarokon kezdődött – nyilatkozta korábban Sztankovics, akinek mindkét szülője futballozott.
1991-ben, mindössze 13 éves korában szúrta ki a Crvena zvezda, amely abban az évben megnyerte a legrangosabb európai kupát, a BEK-et. A Szinisa Mihajlovics, Robert Prosinecki és Dejan Szavicsevics nevével fémjelzett balkáni sztárcsapat a Marseille-t gyűrte le a döntőben. A klub nem maradhatott sokáig Európa trónján, egyrészt mert a legjobbjait elvitték a topligákba, másrészt mert a háború miatt kitiltották a jugoszláv klubokat a nemzetközi porondról. Ebben az esetben tényleg igaz volt, hogy „minden rosszban van valami jó”: a kényszerű helyzet utat nyitott a feltörekvő fiataloknak, és Sztankovics 16 évesen átesett a tűzkeresztségen a Crvena zvezda első csapatában. Még mindig csak 19 volt, amikor már csapatkapitánynak tették meg.
Dejan Sztankovics: Róma sárkánya, Milánó hőse
Az 1998-as vb csoportkörében a németek ellen lőtt gólja után már egyértelmű volt, hogy valamelyik nagy európai bajnokságba igazol, s végül a Lazio vette meg, amelynek a soraiban olyan sztárok szerepeltek azokban az években, mint Pavel Nedved, Alessandro Nesta, Christian Vieri, Juan Sebastian Verón és Diego Simeone. Sztankovics rögtön az első meccsén messziről lőtt hatalmas bombagólt – ha Neuernek a kifutások, akkor neki a nagy löketek váltak a védjegyévé. KEK-et és Serie A-t is nyert a Lazióval, a római szurkolók imádták, becenevet is adtak neki: a „Sárkány”.
Az első Sztankovics-gól a Serie A-ban:
Mégis mennie kellett 2004-ben, mivel a Lazio túlköltekezett, és az anyagi összeomlást elkerülendő sorra eladta a legjobbjait. Sztankovics az Interbe került, ahol csakúgy, mint a Crvena zvezdában és a Lazióban, legendává vált. Egészen a 2013-as visszavonulásáig a milánói klub középpályáját erősítette, 326 meccsen öltötte magára az Inter mezét. Ehhez az is kellett, hogy 2008-ban még José Mourinho sem tudott ráijeszteni. Amikor az együttes kinevezte az öntörvényű portugál edzőt, az kijelentette, hogy Sztankovicsban már nem látja azt a játékost, aki a Lazióban volt. Küszöbön volt az eladása a Juventusba, de a játékos végül úgy döntött, hogy marad, és megküzd a helyéért Mourinhónál.
Ha egyszer a Special One ítéletet hozott valaki felett, akkor a kocka általában el van vetve, de Sztankovics képes volt megváltoztatni Mourinho véleményét. Fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott, és a 2010-ben triplázó Internek már az egyik legfontosabb játékosa volt. A Serie A, Olasz Kupa és BL-győzelemmel végződött idény bearanyozta nemcsak Sztankovics, hanem Mourinho karrierjét is.
José Mourinho szerint nagyszerű ember és barát
Idén áprilisban már mindketten edzők voltak, amikor a Roma–Sampdoria meccsen ellenfélként találkoztak egymásssal. Amikor kiállították a Sampdoria egyik játékosát, Sztankovics hevesen reklamált, amit a római szurkolók nem díjaztak, rasszista bekiabálásokkal pocskondiázták a roma származású szerbet. Ekkor lépett közbe Mourinho, aki leintette a saját csapata drukkereit, hogy fejezzék be Sztankovics szidalmazását.
– Egy nagyszerű emberért és barátért tettem, akinek családja van. Szeretem a Roma-tábort, de a barátaimat nem támadhatják – nyilatkozta az esetről Mourinho. Aztán persze Sztankovics is megszólalt, aki egyrészt megköszönte a portugál gesztusát, majd kiállt a gyökerei mellett:
– Büszke vagyok arra, aki vagyok. Büszke vagyok arra, hogy roma vagyok – jelentette ki Sztankovics.
Játékosként tiszteletet parancsoló eredménysora van Sztankovicsnak, aki hatszoros olasz bajnok, hatszoros kupagyőztes, KEK- és BL-győztes, összesen 103-szor szerepelt a válogatottban. Korábbi csapattársa, a tavaly elhunyt Szinisa Mihajlovics így jellemezte: – Minden megvolt benne: erő, futómennyiség, intelligencia, technika, támadószellem. Az én szememben kevesebbet ért el, mint amit a képességei alapján elérhetett volna.
De milyen edző? Mit nyerhet vele a Fradi?
A Sztanyiszlav Csercseszov júliusi menesztése után új fejezetet nyitó Fradi szempontjából most az a kérdés, hogy a korábbi nagyszerű labdarúgó milyen edző. Az eddigi munkássága alapján vegyes a kép. Sztankovics az első önálló edzői munkáját – hol máshol? – a Crvena zvezdánál kapta meg 2019 decemberében. Két és fél év alatt 130 mérkőzésen irányította ifjúkora csapatát, amellyel mindegyik évében, azaz háromszor is szerb bajnok lett. Csakhogy közben a nemzetközi porondon nem jöttek a várt eredmények. Ugyan 2020 őszén továbbjutott az együttessel az Európa-liga csoportköréből, majd a legjobb 32 között a Milan ellen kiesett, de az mindenképpen kudarc volt, hogy a BL-selejtezőkön mindannyiszor elbukott. 2020-ban a ciprusi Omonia Nicosia, 2021-ben a moldovai Sheriff Tiraspol, 2022-ben pedig az izraeli Maccabi Haifa ejtette ki a csapatát. Ez az eredménysor alighanem a Fradi szintjén is kevés lenne.
– A Crvena zvezda az én nagy szerelmem, leírhatatlan, hogy mit érzek iránta. De most sorozatban harmadszor sem sikerült elérnem a nagy célt, hogy bevezessem a csapatot a Bajnokok Ligájába. Teljesen üresnek érzem magam, mert nem sikerült megadnom a legnagyobb szerelmemnek azt, amit a legjobban szerettem volna. Nem tudom folytatni. Minden tőlem telhetőt megtettem – fakadt ki Sztankovics a harmadik BL-kudarc után a klub honlapján a Büntető.com cikke szerint, majd saját akaratából távozott.
Olaszországban nem feledkeztek meg róla, nem sokkal később, tavaly októberben a Sampdoria nevezte ki vezetőedzőnek. Nyolc forduló után mindössze két pontja volt a genovai csapatnak a Serie A-ban, amikor érkezett, és nem tudta megfordítani az együttes sorsát. 32 tétmeccsen húsz vereséget szenvedett el a Sztankovics vezette Sampdoria, amely végül simán, a bajnokság utolsó helyezettjeként kiesett az élvonalból. Nem hosszabbították meg a szerződését.
