Tízéves volt Diego Simeone, amikor az énektanára, bizonyos Bruno Amasino kinevezte őt az iskolai kórus karmesterének. Simeone sosem értette a döntést, pedig valójában nem nehéz elképzelni, ahogy heves karjelzésekkel, szenvedélyes gesztusokkal irányít egy együttest.
Az Atlético Madrid edzőjeként immáron több mint tíz éve épp ezt teszi a kispad mellett.
A technikai zónában zajló Simeone-show sokszor izgalmasabb, mint maga a meccs, az argentin edző vonzza a tekinteteket. Az sem véletlen, hogy a Manchester United elkeseredett szurkolói is rajta próbálták levezetni az indulatukat, és műanyag poharakkal dobálták meg Simeonét kedden, miután az Atlético továbbjutást érő 1-0-s győzelmet aratott az Old Traffordon.
– Mintha hatodik érzéke lett volna, amivel mindig tudta, mit kell mondani a csapattársainak, hogyan lehet őket motiválni – mondta Luis Aragonés Simeonéról, aki egykor a játékosa volt. Ahogy az iskolai énektanár, úgy a spanyol válogatottal 2008-ban Európa-bajnok mesteredző is előre megérzett valamit.
Diego Simeone született vezér és stratéga
A legenda szerint ötéves volt, amikor az amatőr szinten futballozó édesapja, Carlos indián- és cowboyfigurákkal ajándékozta meg. A kis Diego megfontoltan elrendezte őket az asztalon – feltételezzük, 4-4-2-es hadrendben –, és kezdődhetett a háború.
– A szüleim arra neveltek, hogy úgy futballozzak, mint egy katona – árulta el már befutott sztárként egy interjúban Simeone, aki ennek szellemében teljesítette tekintélyes játékos-pályafutását.
Nem volt virtuóz, annál inkább a fegyelem és a szenvedély szobra.
Ennek köszönhette, hogy 108-szor szerepelt az argentin válogatottban, amellyel kétszer megnyerte a Copa Américát, hogy 1996-ban spanyol bajnok volt az Atléticóval, 2000-ben olasz aranyérmes a Lazióval, a kettő között, 1998-ban pedig az UEFA-kupát is elhódította az Internazionaléval.
Az egyenruháján pedig edzőként sem lazított, a futballvilág Men in Blackjeként (mindig talpig feketébe öltözve) katonás rendet tart Madridban.
A háborút az nyeri, aki a legjobban használja a katonáit; Minden meccset úgy vívunk meg, mintha az utolsó lenne; A tehetség és a technika egy dolog, de a szurkolók mindig a küzdést díjazzák; A nagy csatákban nem mindig a legjobb nyer, hanem az, akinek a legerősebb a hite.
