Lőw Zsolt egyetértett abban Thomas Tuchel értékelésével, hogy a Bayern a második félidőben játszott jobban, noha a csapat ekkor kapott három gólt. A magyar szakember magabiztosnak nevezte csapata sikerét, leendő utódait pedig a kemény munkára biztatta.
– Korábban, amikor kisebb csapatoknál dolgoztam, úgy gondoltam, milyen szuper lehet egy nagy csapat edzőjének lenni. Sokkal egyszerűbb, mindig nyersz. Aztán, amikor elkerültem ilyen csapathoz, a saját bőrömön éreztem meg, hogy itt valójában minden mérkőzést meg kell nyerni. Háromnaponta játszik a csapat, az elvárás pedig az, hogy ne csak minden meccset megnyerj, hanem jól is játssz. Ez egy iszonyatosan nagy nyomást helyez az emberre, de együtt kell vele élni – jellemezte helyzetét Lőw, aki bízik benne, hogy a Chelsea után a Bayern München szakmai stábjának tagjaként is megnyeri a Bajnokok Ligáját.
Lőw Zsolt nem szereti a sört
A szakmai kérdések mellett az M4 Sport a közelgő Oktoberfest kapcsán a sörfogyasztásról is érdeklődött, Lőw pedig meglepő választ adott.
– Bármennyire is német nyelvterületen töltöttem tizenkét-tizennégy évet, nem szeretem a sört. Sosem szerettem, és nem is tudtam megszeretni. Többen próbálkoztak vele, játékosok, edzők, de senkinek nem sikerült. Az Oktoberfestre megyünk a feleségemmel együtt, de kell keresni valami mást, amivel koccintok, mert a sör nálam nem opció – mondta Lőw Zsolt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!