A párizsi olimpiát veszi célba a WNBA magyar sztárja

Juhász Dorka büszke arra, amit elért az első idényében a tenegerentúlon, ahol újonc létére rendszeres játéklehetőséget harcolt ki magának az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokságban (WNBA). Az európai szezonra az Euroligában szereplő olasz Schióba átigazoló 23 éves kosárlabdázó a Nemzeti Sportnak adott interjúban arról is beszélt, hogy hamarosan bemutatkozhat a magyar válogatottban, amellyel a jövő évi párizsi olimpiát veszi célba.

2023. 10. 21. 12:05
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindössze az ötödik magyar kosárlabdázó volt Juhász Dorka, akinek sikerült bemutatkoznia az amerikai profi ligában. Korábban a WNBA-ben ezt csak Iványi Dalma, Nagy Andrea és Ujhelyi Petra, a férfiak között, az NBA-ben pedig egyedül Dávid Kornél mondhatta el magáról. Az ő nyomdokukba lépett Juhász Dorka, akit a Minnesota Lynx szerződtetett idén, és remekül helytállt az első amerikai idényében a rájátszást elérő, ott a negyeddöntőben kieső csapatban.

Az olasz Schio mezében is jó helyen van a labda Juhász Dorka kezében (Fotó: FIBA)

– Már az is óriási élmény volt, hogy draftolt a Lynx, aztán bekerültem a keretbe, és egyre többet játszottam – fogalmazott a Nemzeti Sport interjújában Juhász Dorka. – Úgy éreztem, egyre nagyobbakat lépek előre hétről hétre: edzőtáborba mehettem, az előszezon első meccsén kezdő voltam, majd alapemberré váltam a csapatban. Sikerült megmutatnom magamat, elnyertem az edző, Cheryl Reeve bizalmát, ez volt az egyik legfontosabb tényező a jövőre nézve. A gyakorlatban kevés újonc kap annyi percet, mint amennyit Diamond Miller és én kaptunk tőle az első idényünkben.

Juhász 38 meccsen lépett pályára a WNBA-ben, s mérkőzésenként 6 pontos, 6,5 lepattanós és 2,6 gólpasszos átlaggal zárta a szeptemberben véget ért amerikai idényt. Ráadásul beválasztották a szezon legjobb újoncai közé.

A remek újoncidény után már Európában bizonyít

– Kimerítő ebben a ligában játszani, amely rövidebb idő alatt véget ér, mint az európai bajnokságok, és alaposan próbára teszi a kosárlabdázókat mentálisan és fizikailag is – emelte ki a 23 éves kosárlabdázó. – Rengeteg az utazás, volt olyan sorozatunk a Minnesotával, hogy nyolc nap alatt öt meccset játszottunk, és legalább kétszer repültünk. Ehhez nekem is hozzá kellett szokni, noha az egyetemen sem volt kevés mérkőzésünk. Eleinte, amikor még csak tíz-tizenöt percet játszottam, azt gondoltam, megy ez nekem, aztán amikor elkezdtek gyarapodni a játékperceim és többször is legalább harminc percet kaptam, már éreztem a fáradtságot, ám így is csak egy találkozót kellett kihagynom húzódás miatt.

Juhász Dorka nem hagyott magának sok pihenőt, hiszen az amerikai szezon végeztével Európában folytatja a játékot, az olasz Schio csapatába igazolt, amelyben a WNBA szünete alatt szerepel.

– Az volt a cél, hogy mindenképpen euroligás csapatban játszhassak a WNBA-idény után – árulta el. – A Schióról tudtam, hogy családias légkör jellemzi. Néhány nappal az érkezésem után még nem játszhattam, de ott voltam a meccsen, nagyon odafigyeltek rám, hogy minél könnyebb legyen a beilleszkedésem. Nekem minden új, hiszen nem játszottam még európai topcsapatban, be kell illeszkednem, ehhez minden segítséget megkapok a lányoktól. Az edzőnk még keresi a helyemet, és azt is, hogy milyen összeállításban teljesít a legjobban a csapat, mert sok az új játékos. Jelenleg pozíción kívül játszom, centerként. Nem titok, amúgy négyes poszton érzem magam a legotthonosabban.

Jöhet a magyar válogatott és a párizsi olimpia!

A Schio az Euroliga A csoportjában a DVTK-val együtt szerepel, és szerdán a diósgyőriek 59-55-re legyőzték a Juhásszal felálló olasz együttest, amely három forduló után a továbbjutást érő harmadik helyen áll a török Fenerbahce és a DVTK mögött. Juhász Dorka novemberben már a magyar felnőttválogatottban is bemutatkozhat, amely a februári olimpiai selejtezőre készül, ahol a 2024-es párizsi játékokra való kijutás lesz a tét.

– Jó lenne kijutni Párizsba! – vágyakozott Juhász Dorka. – Nálam az olimpia nagy álom, emlékszem, gyerekkoromban anyával (a 125-szörös válogatott Balázs Hajnalka – a szerk.) néztük a tornát, ahová sajnos neki nem sikerült eljutni. Ő akkor is azt mondta, majd az én korosztályomnak talán összejön. Már az önmagában óriási dolog, hogy a lányok kiharcolták a lehetőséget, ez teljesen az ő érdemük. Sopronban, hazai pályán rendezik a meccseket, ami nagy segítség. Nekem még meg kell ismernem a játékrendszert, nincsenek tiszta elképzeléseim, milyen szerepet kaphatok a csapatban, de ott szeretnék lenni. Mindenki vágyálma az olimpiai részvétel, és remélem, tudok segíteni az elérésében.

Borítókép: Juhász Dorka bizonyított a WNBA-ben (Fotó: Getty Images/Sarah Stier)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.