Las Vegas 2020 óta ad otthont NFL-csapatnak. A Raiders korábban Oaklandben, Los Angelesben, majd megint Oaklandben játszott, mielőtt a kaszinók városába költözött. A Las Vegas-i éra egyelőre kevés sikert hozott, bár két éve bejutott a csapat a rájátszásba. A 2023-as idény sem kezdődött jól a Raidersnek, de hétfő este olyat tett a csapat, amit legutóbb még Los Angeles Raidersként, 1987-ben tudott elérni: nyert a Green Bay Packers ellen.
Las Vegas-i éjjeli dráma, évtizedek óta nem volt ilyen + videó
Véget ért az NFL alapszakaszának ötödik fordulója. A hétfő esti (magyar idő szerint kedd hajnalban véget ért) meccsen a Las Vegas Raiders 17-13-ra nyert a Green Bay Packers ellen. A Raiders a mostani meccs előtt legutóbb két áttelepüléssel korábban, 1987-ben tudta legyőzni a Packerst.

A két csapat külön főcsoportban szerepel, azaz csak négyévente játszik egymás ellen, de így is nyolc egymást követő Packers-győzelem született. Ezúttal viszont a Green Bay támadójátéka nem tudott kibontakozni, a Las Vegas védőfalembere, Maxx Crosby vezérletével uralta a párharcot.
Amikor pedig a Packers fiatal irányítója, Jordan Love kockáztatott, az többször sült el rosszul, mint jól. Bár két hete, a New Orleans Saints elleni nagy fordítás után sokan azt gondolták, Love rendszeresen képes lesz erre, ezúttal az eladott labdája vetett véget a mérkőzésnek.
A 17-13-as végeredménnyel mindkét csapat mérlege 2-3-ra módosult. A Raiders a következő fordulóban a pocsék formában lévő New England Patriots ellen játszik, a Packers pihenőre vonul, a hetedik körben lép legközelebb pályára.
További Sport híreink
NFL, alapszakasz, 5. forduló Washington Commanders–Chicago Bears 20-40 |
Borítókép: Maxx Crosby nem engedte kibontakozni a Packers támadójátékát (Fotó: AP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hatott az Újpest szurkolóinak szigora, ennek az eredménynek a Paks és a Ferencváros is örülhet
Tovább tart az Újpest nyeretlensége.

Gyászol a magyar vízilabda – meghalt a bombagólok mestere
Ötvennégy évesen elhunyt Monostori Attila Európa-bajnoki ezüstérmes és világkupa-győztes vízilabdázó.

Kerkez Milos gólpasszán ámul Anglia, Carragher tőle hihetetlen állítást tett róla + videó
A Premier League 28. fordulójában a Bournemouth 2-2-t játszott a Tottenham Hotspur vendégeként.

Dárdai miatt utasította rendre a Hertha a gyűlölködő szurkolókat
A magyar válogatott védő a 100. meccsét játszotta a berlini klubban, de a szurkolók nekiestek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

"Elliott százszor jobb, mint Szoboszlai" - megint támadják a magyar középpályást

Motoros házaspárt gázolt el a részeg sofőr, felkavaró képeken a baleset

Nem csitul a Tankcsapda botrány; elhagyja az országot az énekespár

Slot most nem dicsért: talán hibáztam Szoboszlaival

Bosznia örökös vegetálása

Hiába próbálta Szalah megakadályozni, hatot cserélt a Liverpool a Southampton ellen

Rejtély: mindent hátrahagyva tűntek el a magyar irodaház dolgozói

Heti horoszkóp 2025. március 10-16.: A pénteki teljes holdfogyatkozás az egész hetet beárnyékolja

17 év után újra olajfeltárásokat hirdet egy OPEC-tagország

Pontlevonás fenyegeti Szoboszlaiékat? Hatot cserélt a Liverpool a meccsen

Kaposvári szórakozóhelyen verték egymást össze - négyet letartóztattak a rendőrök

Orbán Viktor könyörtelenül kiütötte Magyar Pétert, most jön a feketeleves
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hatott az Újpest szurkolóinak szigora, ennek az eredménynek a Paks és a Ferencváros is örülhet
Tovább tart az Újpest nyeretlensége.

Gyászol a magyar vízilabda – meghalt a bombagólok mestere
Ötvennégy évesen elhunyt Monostori Attila Európa-bajnoki ezüstérmes és világkupa-győztes vízilabdázó.

Kerkez Milos gólpasszán ámul Anglia, Carragher tőle hihetetlen állítást tett róla + videó
A Premier League 28. fordulójában a Bournemouth 2-2-t játszott a Tottenham Hotspur vendégeként.

Dárdai miatt utasította rendre a Hertha a gyűlölködő szurkolókat
A magyar válogatott védő a 100. meccsét játszotta a berlini klubban, de a szurkolók nekiestek.