Csank, Egervári és Gellei nem mindenben ért egyet a válogatottról
Az Európa-bajnokság sorsolására kialakult kalapokra nézve nyilván mindenkinek beindul az agya, és elkezd spekulálni, hogy melyikből melyik lenne a legkedvezőbb ellenfél és melyiket kellene mindenféleképpen elkerülni. Három korábbi szövetségi kapitányt, Csank Jánost, Gellei Imrét és Egervári Sándort kértünk arra, hogy osszák meg a gondolataikat a december 2-i sorsolás előtt.
Csank János 1996-ban ült le a magyar válogatott kispadjára, és 1998-ban állt fel onnan. A 77 éves szakember szerint egyáltalán nem közömbös a sorsolás végeredménye.
– A németekben és az angolokban bizonyára benne lennének a tőlünk elszenvedett kudarcok a közelmúltból, ami plusz motivációt kölcsönözne nekik – vágott bele. – Nem szeretnék ünneprontó lenni, de ne felejtsük el, hogy ezek a csapatok a Nemzetek Ligáját leginkább a felkészülésre használják, mi sokkal fontosabbnak kezeltük, ami érthető, hiszen számunkra létkérdés volt a jó szereplés.
Csank János nem örülne az angoloknak Fotó: Török Attila
Csank János annak kimondottan örül, hogy a törökökkel, albánokkal nem találkozhatunk, és szerinte ez különösen igaz a románokra is:
– Attól tartok, az ellenük játszandó meccset érzelmi túlfűtött hangulat venné körül, elsősorban a szurkolók részéről, ugyanezért nem szeretném, ha egy csoportba sorsoljanak minket a harmadik kalapból a szlovákokkal. Jó lenne innen elkerülni Hollandiát is, bár az utóbbi években egyre kevésbé tetszenek, és nem bánnám, ha a skótokkal sem futnánk össze.
Az nyilvánvaló, hogy a negyedikből Olaszország jusson másnak, mint ahogyan a szerbeknek sem örülnék, bár el kell mondanom, a délszláv futball szerintem sokat gyengült az utóbbi években.
A lényeg, hogy jól sikerüljön az Európa-bajnokság, ugyanis a magyar futball jelenleg két pilléren áll, az egyik a Ferencváros, a másik a válogatott, ezért sok szempontból mindkettő jó szereplése nagyon fontos.
Egervári Sándor szerint a kulcsemberek megléte fontosabb a sorsolásnál Fotó: Arpad Kurucz
Egervári Sándor örülne az angoloknak
Egervári Sándor 2010 és 2013 között dolgozott szövetségi kapitányként, és azt mondja, végre ott tartunk, hogy nincs okunk a rettegésre a sorsolás előtt. Ő Csank Jánostól eltérően látja ellenfélnek Angliát és Németországot, szerinte mellettünk szólna, hogy a magyar futballisták már megtapasztalták ellenük a győzelem érzését, ami kellő önbizalommal vértezné fel őket. Ugyanakkor az első kalapból Spanyolországot és Portugáliát mindenféleképpen elkerülné.
– Az én időmben kaptunk több pofont is a hollandoktól, ezért nekik nem örülnék – tért rá a harmadik, majd a negyedik kalapra. – A harmadikból talán a skótok és a csehek lennének kívánatosak, a negyedikből pedig valamelyik pótselejtezőből érkező válogatott. A sorsolásnál is lényegesebbnek tartom, hogy a kulcsemberek az Eb-ig rendszeresen játsszanak a klubjukban, a sérültek felépüljenek, és a tornára mindenki egészségesen érkezzen. Velük ugyanis tényleg nincsen félnivalónk, a hiányuk viszont meghatározó lehet.
Borítókép: Együtt ünnepelt a csapat a csoportelsőség után a szurkolókkal (Fotó: Mirkó István)
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!