Sallai Roland német klubja, a Freiburg Európa-liga-csoportmeccsén a Topolya ellen megsérült, emiatt nem játszhatott csütörtökön Bulgáriában, ahol az utolsó pillanatban kiizzadt 2-2-es döntetlennel bebiztosította a magyar válogatott a 2024-es németországi Európa-bajnokságon való részvételt. Sallai ugyanakkor – bár még nincs 100 százalékos állapotban – csatlakozott a válogatott kerethez, így a csapattal élhette át a kijutás mámorát Szófiában.

– A csütörtöki meccset elég nehezen éltem meg, főleg az utolsó percekben meleg volt a helyzet – emlékezett vissza Sallai Roland az interjúban. – Szerencsére a srácok helytálltak, amiért mentünk, azt teljesítettük, kvalifikáltuk magunkat az Eb-re, ami a fő célunk volt, de még van egy meccs, amit itthon, hazai közönség előtt szeretnénk megnyerni, és kiszolgálni azt a 65 ezer embert, aki kilátogat a stadionba.
Az utolsó Eb-selejtezőjét a kijutás szempontjából már tét nélkül, de még a csoport első helyéért harcolva ma 15 órakor vívja a magyar válogatott hazai pályán Montenegró ellen. Sallai nagy valószínűséggel ezen a mérkőzésen sem lép még pályára, ahogy az Origó idézi a támadót, már a célegyenesben van a rehabilitációja, a jövő héten vagy a rá következő héten játszhat újra, akkor már praktikusan a Freiburgban.
Valóra vált a gyerekkori álom
Sallai büszke rá, hogy mostanra alapembere lett a válogatottnak, az Eb-selejtezőkön két gólt is szerzett, egyet Litvánia ellen, a legemlékezetesebbet pedig Szerbia ellen a Puskás Arénában, ahol óriási győztes gólt lőtt.
– Gyerekként nagy álmom volt, hogy egyszer oszlopos tagja legyek a magyar válogatottnak, ez mára sikerült, ami nagy büszkeség, és jó visszajelzés, hogy a sok munka megtérült – fogalmazott Sallai. – Fontos találatokat szereztem, de sokkal fontosabb, hogy a csapat mennyit fejlődött. Hiába vannak már magasabb szinten jegyzett bajnokságokban futballozó játékosaink, mi nem egyénenként, hanem csapatként tudunk sikeresek lenni.
Sallai Roland: Évtizedek múlva is emlegethetnek minket
Az elmúlt két évben nem várt eredményeket ért el a válogatott, tavaly a Nemzetek Ligájában Németországot és Angliát is legyőzte a csapat, az utóbbit oda-vissza, idegenben ráadásul 4-0-ra. Most pedig akár csoportelsőként juthat ki egy világversenyre az együttes, amire 1985 óta nem volt példa.