Egyre rohanóbb világunkban az utókor mind ritkábban emlékezik meg korábbi nagyságairól. Így van ez a sportéletben is. Egy vagy akár többszörös olimpiai bajnokok is úgy elmennek, hogy 5-10 év múlva már csak véletlenül esik szó róluk. Ebben az alaphelyzetben kétszeresen is elgondolkodtató: ki az az ember, akinek a 100. születésnapját is megünneplik? Mit kellett ahhoz tennie, hogy a Magyar Kézilabda-szövetség székházának nagytermében ki lehessen tenni a telt ház táblát, annyian jelentek meg a tiszteletére? Az apropót pedig a halála után 11 évvel is változatlan népszerűségnek örvendő Török Bódog születésének századik évfordulója adta. Ezen a napon, 1923. november 2-án látta meg a napvilágot a sportág nagymestere, aki 1955 őszétől 1978. december 31-ig töltötte be a magyar női kézilabda-válogatott kapitányi tisztét.

Bogyi bácsi – ahogy ma is emlegetik – két legnagyobb sikere, a női válogatott 1965-ös világbajnoki aranyérme, ami máig a magyar kézilabdázás egyetlen vb-címe, valamint az 1976-os olimpiai bronzérem. Az akkori csapat tagjai döntő többségükben meg is jelentek az eseményen. Vajon mi az a vonzerő, ami 58, illetve 47 után még mindig képes összehozni ezeket az igazi sportembereket?
Meghódította a női szíveket
Nos, Török Bódog úgy nyerte meg a női szíveket, hogy makulátlan úriemberként csak sportolói minőségükben hatott rájuk. Rajongtak érte a kézilabdás hölgyek, akik emberi és szakmai tanácsait vakon megfogadva vitték oly sokszor győzelemre a piros-fehér-zöld színeket és szerezték meg a sportág mindmáig egyetlen, felnőttvilágbajnoki címét.
Bogyi bácsi úgy érte el a sikereit a szocializmus korszakában, hogy semmiféle kádertámogatást soha nem élvezett. Konok elszántsággal dolgozva lépkedett a képzeletbeli létrán mind feljebb és feljebb. Az első években három helyen is dolgozott, miután fiatalon megélt, súlyos sérülése miatt már huszonévesen fel kellett hagynia az aktív játékkal, és azonnal az edzőségre váltott át. A Kistextől a Goldberger női csapatához került, ahol a klub csapatából örökös második helyezettet formált. Munkájára felfigyeltek, így kapta 1955 őszén a megbízást a női válogatott felkészítésére. Családja fekete pontjai miatt a csapata első mérkőzésén nem lehetett ott az NDK-ban – rádión kényszerült hallgatni a közvetítést.