„Sikerünk titka a játék szeretete, egymás szeretete és a hazaszeretet volt”

Ki is volt Török Bódog? Boldog ember, akinek ezt nem kell elmagyarázni. A magyar kézilabdázás, tágabban a magyar sport legendájának emléke immár velünk élő, tárgyiasult valóság. Születésének századik évfordulóján felavatták Török Bódog szobrát a Magyar Kézilabda-szövetség székházában.

Török Bódog szobor Forrás: MKSZ

Egyre rohanóbb világunkban az utókor mind ritkábban emlékezik meg korábbi nagyságairól. Így van ez a sportéletben is. Egy vagy akár többszörös olimpiai bajnokok is úgy elmennek, hogy 5-10 év múlva már csak véletlenül esik szó róluk. Ebben az alaphelyzetben kétszeresen is elgondolkodtató: ki az az ember, akinek a 100. születésnapját is megünneplik? Mit kellett ahhoz tennie, hogy a Magyar Kézilabda-szövetség székházának nagytermében ki lehessen tenni a telt ház táblát, annyian jelentek meg a tiszteletére? Az apropót pedig a halála után 11 évvel is változatlan népszerűségnek örvendő Török Bódog születésének századik évfordulója adta. Ezen a napon, 1923. november 2-án látta meg a napvilágot a sportág nagymestere, aki 1955 őszétől 1978. december 31-ig töltötte be a magyar női kézilabda-válogatott kapitányi tisztét.

Török Bódog özvegye, egykori játékosai és Ilyés Ferenc, a szövetség elnöke az eseményen (Fotó: MKSZ/Cseh Péter)

Bogyi bácsi – ahogy ma is emlegetik – két legnagyobb sikere, a női válogatott 1965-ös világbajnoki aranyérme, ami máig a magyar kézilabdázás egyetlen vb-címe, valamint az 1976-os olimpiai bronzérem. Az akkori csapat tagjai döntő többségükben meg is jelentek az eseményen. Vajon mi az a vonzerő, ami 58, illetve 47 után még mindig képes összehozni ezeket az igazi sportembereket? 

Meghódította a női szíveket

Nos, Török Bódog úgy nyerte meg a női szíveket, hogy makulátlan úriemberként csak sportolói minőségükben hatott rájuk. Rajongtak érte a kézilabdás hölgyek, akik emberi és szakmai tanácsait vakon megfogadva vitték oly sokszor győzelemre a piros-fehér-zöld színeket és szerezték meg a sportág mindmáig egyetlen, felnőttvilágbajnoki címét.

Bogyi bácsi úgy érte el a sikereit a szocializmus korszakában, hogy semmiféle kádertámogatást soha nem élvezett. Konok elszántsággal dolgozva lépkedett a képzeletbeli létrán mind feljebb és feljebb. Az első években három helyen is dolgozott, miután fiatalon megélt, súlyos sérülése miatt már huszonévesen fel kellett hagynia az aktív játékkal, és azonnal az edzőségre váltott át. A Kistextől a Goldberger női csapatához került, ahol a klub csapatából örökös második helyezettet formált. Munkájára felfigyeltek, így kapta 1955 őszén a megbízást a női válogatott felkészítésére. Családja fekete pontjai miatt a csapata első mérkőzésén nem lehetett ott az NDK-ban – rádión kényszerült hallgatni a közvetítést. 

Győzelemmel kezdett és legtöbbször azzal is folytatta. Megszállottként törte a fejét azért, hogy minél jobb csapatot építsen, mert mindig csapatban gondolkodott. Csak olyanokat válogatott be, akikről meg volt győződve, hogy lelkesen és fenntartás nélkül képesek lesznek a magyar színekért küzdeni. A lehető legkülönfélébb utakon igyekezett a minél jobb csapatszellemet építgetni, erősíteni. Még a legelső időkben történt, hogy a textíliákat gyártó Goldbergerben „kijárta” a vezetőknél, hogy a válogatottnak egységes ruhája legyen. Egy másik alkalommal Bécsbe készültek egy tornára. Előtte heteken keresztül egy osztrák népdalt gyakoroltatott lányaival, hogy a vendéglátóknak egy kedves gesztussal tudják megköszönni a fogadtatásukat.

Török Bódog idős koráig innovatív edző volt

Bogyi bácsi univerzális mester volt. Egyedül készítette fel játékosait, még a kapusokat is ő edzette. Állandóan újított, például teniszlabdákkal igyekezett Elekné és Guricsné reflexeit tovább javítani. Akkoriban még nem lehetett videófelvételeket beszerezni a leendő ellenfelekről, ezért gyakran elutazott meglesni a következő rivális játékát. Egy alkalommal Zágrábba vonatozott, hogy a szovjet válogatott gerincét alkotó kijevieket feltérképezze. Az óriás termetű beállótól, Makarectől sem ijedt meg. Legközelebb a villámgyors, de félakkora Vadászné Vanya Máriát állította Makarecre, aki sokkolta az ellenfél gólgyárosát. 

Ez a fajta örökös kísérletezés egész életében jellemezte. Amikor 87 éves korában három és félórás beszélgetéssel megtisztelt, akkor is csak és kizárólag az aktuális kézilabda-eseményekről, feladatokról volt hajlandó társalogni. Ő mondta a magáét, jómagam pedig leginkább csak ámultam a sok életképes gondolat hallatán. Lányai nem véletlenül tudják ma is betéve az alapfigurákat, amelyekkel annak idején Bogyi bácsi harcba küldte őket. 

Szívből fakadó megemlékezés

Az ünnepi megemlékezőket – Ballai Attila kommunikációs igazgatót, Ignácz Ilonkát, az 1965-ös világbajnok együttes még élő négy tagjának egyikét, valamint Ilyés Ferencet, a MKSZ elnökét – hallva mindenki érezhette, hogy az elismerő szavak nem az ilyenkor szokásos protokoll vonalvezetését követik. Nem véletlenül volt minden kiejtett szó, mondat életszerű. Megalapozottan hangzott el, hogy az életét, a vezérgondolatait, a mindennapi cselekedeteit, a következetességet az vezérelte minden akadállyal szemben, hogy a magyar kézilabdázást még feljebb és feljebb segítse. Olyasvalaki volt, aki emberségével és kivételes szakmai felkészültségével, affinitásával érdemelte ki a magyar kézilabdázás legsikeresebb edzője minősítést.

Örülhet mindenki, aki ott lehetett, és mindenki tegyen meg mindent azért, hogy Török Bódog kisugárzása minél tovább mozgatóerő lehessen a magyar kézilabdázásban. Ezt szolgája a róla készült szobor felavatása is, amelynek talapzatán örökítették Török Bódog örök érvényű gondolatát: „Sikerünk titka a játék szeretete, egymás szeretete és a hazaszeretet volt.”

Aki ezt szem elől téveszti, sohasem leli meg a játékban, a sportban az igazi boldogságot.

Borítókép: Török Bódog megérdemelte, hogy szoborba öntsék (Forrás: MKSZ)