– Vépen, Vasváron vagy Jánosházán hogyan fogadnak egy 35-szörös magyar válogatott, Premier League-ben is megfordult labdarúgót a megyei első osztályban?
– Sokan féltettek attól, hogy itt focizzak, többek közt Király Gabi is, de neki is megmondtam, hogy tudom, mi a feladatom a Király SE-ben. Nem az, hogy leálljak veszekedni a különböző falvakban bárkivel, hanem az, hogy példát mutassak a fiataloknak, elhitessem velük, hogy sokra vihetik. Ehhez tartom magam. Egyébként sok helyen korrektek velem, persze mindig vannak, akik beszólnak. De így volt ez az NB I-ben is. Szokták mondani, azt találják meg a pályán, akitől tartanak, úgyhogy bóknak is vehetem.
– Öt meccsen tizenkét gólja van az idényben. Hiába lesz 42 éves szeptemberben, úgy tűnik, még mindig nem az amatőr futballban lenne a helye.
– Jó géneket örököltem, a komolyabb sérülések egész pályafutásom alatt elkerültek. Fizikailag rendben vagyok, a Király SE pedig csak papíron megyei csapat, az infrastruktúra és a szakmai háttér profi. Hetente négyszer edzünk húsz-huszonöt játékossal, ami nem jellemző a megyeiben, sok helyen örülnek, ha hatan-heten összejönnek. Azt gondolom, az NB III-ban simán megállnám a helyem, és talán az NB II-ben is tudnék még segíteni bizonyos csapatoknak. Ha nem is minden meccsen kilencven percet játszva, de csereként mindenképp.

– Miért nem teszi?
– Mert a Haladásnak nem volt szüksége rám, máshol meg nem akartam már játszani. Ez ilyen egyszerű. Ha kellettem volna a Halinak, még mindig ott lennék. 2018 júniusában lejárt a szerződésem, 2019 januárjáig vártam, hogy történjen valami. Végül befejeztem a profi karrierem.
– Szombathelyen nőtt fel és oda is tért haza Angliából. Az lenne a normális, ha klubikon lenne, ehelyett az utolsó hónapjait a keretből száműzve töltötte a Haladásban és nagyon furcsán ért véget a pályafutása. Átgondolta mi siklott félre?
– Nem kellett átgondolnom, pontosan tudtam akkor is. Az volt a probléma, hogy nem volt jó a viszonyom a klub tulajdonosaival. A szívemen viseltem a Haladás sorsát, ezért mindig őszintén elmondtam a véleményemet, ami nekik nem tetszett, azt szerették volna, ha csendben maradok. Pedig csak azt jeleztem jó előre, ami sajnos bekövetkezett, ami miatt a Haladás már a harmadik idényében szerepel a másodosztályban. Már akkor szóltam, hogy nem a jó irányba indultak el a dolgok, amikor 2016-ban még ötödikek voltunk az NB I-ben.