Fucsovics a második szettet is jól kezdte, 1:1-nél elvette ellenfele adogatását, aztán viszont Dimitrov kapta el a fonalat, és 6:3-mal egyenlített.
A harmadik játszmában mindketten hárították az adódó bréklabdákat, a rövidítésben viszont Fucsovics mindössze egy pontot tudott nyerni, ráadásul láthatóan szenvedett a pályán, talán a csípősérülése állt a háttérben, amely miatt múlt héten visszalépett az adelaide-i versenytől.
A negyedik játszma a korábbiakhoz képest simán, 6:2-vel lett Dimitrové. Fucsovics elvileg párosban, Marozsán Fábián oldalán még szerepelne Melbourne-ben, de a meccsvégi állapotát látva kérdéses, hogy vállalja-e azt a versenyszámot, vagy inkább pihen, például a következő feladatot, a február eleji, Németország elleni, tatabányai Davis-kupa-párharcot szem előtt tartva.
Fucsovics Márton mellett Valkusz Máté is kiesett
Fucsovics és Marozsán mellett tagja a magyar válogatott keretnek Valkusz Máté is, aki nagyszerűen kezdett, magabiztos játékkal lepte meg a nála több mint százötven hellyel magasabban jegyzett Purcellt, és 6:3-ra megnyerte az első játszmát. Sőt, a második szettben is brékelőnybe került, de az ausztrál azonnal visszazárkózott, hiába hárított egy bréklabdát bravúros ütéssel Valkusz.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!