– Két ellentétes félidőt láttunk. 8-6-nál azt éreztem, meg kell őket törni, mert jönnek föl, ezért kértem időt. Ha ott tudunk egy gólt lőni, akkor mindenki megnyugszik. Nem sikerült, s végén, amikor már nagyon gólt kell szerezni, nagyon nehézzé válik a labda – így értékelte a Franciaországtól elszenvedett 11-10-es vereséget a magyar férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Aztán persze mélyebb összefüggésben is igyekezett elhelyezni a kudarcot.
– A csapat védelmében el kell mondanom, volt egy stratégia, amit kidolgoztam a két világversenyre. Noha bíztam benne, hogy a csoportkör végére megleljük a formánkat, de benne volt a pakliban, hogy két hét felkészülés után nem leszünk még megfelelő formában. Úgy gondolom, kellenek ezek a pofonok, csak nem egy világversenyen. Világkupán nem gond, ott helyére teszi a dolgokat. Ha még tartana két hétig a világbajnokság, biztos vagyok benne, hogy kijavítanánk a hibákat. Várjuk meg a végét, nézzük meg ténylegesen, hogy a kidolgozott stratégia hoz-e nekünk a konyhára, vagy sem.
Ez így érthető és világos, legfeljebb annyit fűzhetünk hozzá, hogy – még ha formán kívül is – Olaszország ellen sikerült megújulni az utolsó percekben és egyenlíteni. Ott persze más volt a tét, csupán a csoport első helye, nem pedig élet vagy halál.
Edzői pályafutása során megélt-e már hasonló vereséget? – kérdeztem a szövetségi kapitányt.
– A magyar válogatottal még nem éltem meg ilyet, klubedzőként már biztosan. Sokféleképpen volt már vereség az életemben, ez egy a sok közül.
Még ha Varga Zsolt nem is mondta ki, de nyilván az egyik legfájdalmasabb.
Borítókép: Vogel, Soma, Jansik Szilárd és Angyal Dávid. Az arcokra van írva a csalódás (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
